böngészés Tag

egyetem

A Szegedi Tudományegyetem innovációs és kutatási rendszere egyedülálló az országban

Az SZTE kutatói minden segítséget megkapnak, hogy a munkájuk eredménye közvetlenül egy gazdaságilag és társadalmilag is hasznosítható innovációvá váljon. A Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központja (IKIKK) lesz az a szervezeti egység, amely a kutatások arculatát meghatározza és közvetíti a közvélemény felé. Az SZTE kutatási rendszere az országban egyedülálló és egyfajta pilotprogram, amelyet a többi egyetem is átvehet a jövőben.

40 ezer forintot költenek a fiatalok átlagosan egy fesztivál alatt

A fiatalok több mint fele szülői forrásból jár fesztiválozni évente jellemzően 1–2 alkalommal, melyeken egyenként átlagosan 39 312 forintot költenek el, derült ki a BME egyetemi napok szervezőinek megbízásából készült kutatásból. A kérdőívre adott több ezer válasz alapján kijelenthető, hogy a fiatalok inkább bérletet vesznek, a legfontosabb elemeknek pedig a hangulatot és a zenei kínálatot tartják egy fesztiválon. Ami a fogyasztási szokásokat illeti, az ásványvíz után a többség tömény italokat, majd bort vagy fröccsöt és…

Megalakult a Magyar Nemzeti Múzeum Tudományos Tanácsadó Testülete

Tíz taggal, köztük a Magyar Tudományos Akadémia elnökével alakult meg a Magyar Nemzeti Múzeum Tudományos Tanácsadó Testülete. A bizottság feladata többek között a Magyar Nemzeti Múzeum új, állandó kiállításainak előkészítésének tudományos, szakmai és társadalmi felügyelete, valamint a hazai múzeumi intézményrendszer átalakításáról készítendő koncepció véleményezése. Az ünnepélyes aláírásra a Széchényi-teremben került sor.

Közeledik a továbbtanulási döntések ideje

A továbbtanulást tervezőknek 2019. február 15-ig kell dönteniük arról, mely egyetemekre szeretnének jelentkezni. Az Educatio felsőoktatási elhelyezkedést segítő rendezvényt idén január 10–12. között rendezik meg a Hungexpón, ahol a továbbtanuláshoz és -képzéshez kapcsolódó információkat az intézmények jelenlegi hallgatói és oktatói adják át. A bő ötvenezres látogatottságú eseményen 20 000 négyzetméteren 18 ország több mint 50 felsőoktatási intézménye, valamint közel 200 kiállító várja a középiskolásokat, szüleiket és…