böngészés Tag

cukor

Ezeket a finomságokat bátran ehetjük

Hazai adatok szerint a tejcukor-érzékenység vagy más néven a laktózintolerancia immár minden harmadik magyart érint. Nem csoda hát, hogy a hazai tejtermékgyártók igyekeznek kiszolgálni a speciális étrendet követők igényeit is. Ma már egyre nagyobb a választék a laktózmentes élelmiszerek piacán is, ennek köszönhetően pedig a tejcukor-érzékenységben szenvedőknek sem kell lemondaniuk egy kis finomságról.

Már egyetlen kockacukorral is megduplázzuk a vércukorszintünket

Korántsem tulajdonítunk a cukorfogyasztásnak olyan mértékű jelentőséget, mint amekkora hatással van az életünkre és a mindennapjainkra. Június 27-e, a cukorbetegek világnapja arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a betegség az egész világon egyre több embert érint – köztük gyermekeket is – mind nagyobb számban. Holott egészséges életmóddal és odafigyeléssel elkerülhető lenne ez a probléma. Dr. Lenkei Gábor a világnaphoz kapcsolódóan állapotuk javításában szeretné segíteni azokat, akik már érintettek a cukorbetegségben, másokat…

Kivi, a téli vitaminforrás

Gyerekkorunk óta hallgatjuk és próbáljuk betartani a régi bölcsességet, mely szerint az őszi és téli időszakban érdemes minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, hogy megőrizzük egészségünket. Ha a kivire esik a választásuk, számos okunk van rá, hogy ne csalódjunk.

Kiegyensúlyozottan étkezzen!

Sok a tévhit az úgynevezett reformételekkel kapcsolatban – figyelmeztet a Semmelweis Egyetem szakértője. Glutén vagy laktóz nélküli ételek fogyasztása az ünnepi szezonban (is) szükségtelen az egészségesek számára. Sőt, nem kizárt, hogy a mentes ételekkel még több kalóriát viszünk be, mintha a hagyományos élelmiszereket fogyasztanánk.

Az alternatív termékek lehetnek az idei húsvét slágerei

Egyre több a tudatos vásárló, ami már a húsvéti kosarakban is látványosan megmutatkozik. A várakozások szerint idén új trend lehet, hogy a hagyományos édességek helyett sokan választanak majd cukormentes alternatívát, de a glutén- és laktózmentes termékekre is minden korábbinál nagyobb lehet a kereslet. Csikós Zsolt, a Coop Online Kft. vezetője arról beszélt, a nagyvásárlást nem szerencsés a húsvét előtti utolsó napokra időzíteni, mert több alapvető élelmiszer, de akár a sonka, a sütőipari termékek, a trappista sajt és a…

Baconnel is lehet diétázni

Egyre több szuper- és turbódiétáról lehet olvasni, naponta nyilatkoznak hollywoodi sztárok, hogy milyen rendhagyó étkezési szokásokkal tartják formában magukat. Mivel szinte mindenki másra esküszik, nem nehéz elveszíteni a fonalat: tulajdonképpen miből és mennyit érdemes enni. Gondoltunk egy merészet, és utánajártunk, hogy a fogyókúrával első hallásra nehezen összepárosítható bacon hogyan illeszthető be egy egészséges étrendbe.

Sok vitamint tartalmaznak a befőttek

A befőttek tökéletes forrásai lehetnek a vitaminoknak és a tápanyagoknak. Az új technológiáknak hála nem csupán az ízük és az aromájuk marad intenzívebb, de akár cukormentes, energiacsökkentett változatban is átadhatják a friss gyümölcsök ízét.

Cukormentes bacon

Sokak számára meglepő lehet, de tény, hogy a polcokon található húsipari termékek nagy része kis mennyiségű hozzáadott cukrot is tartalmaz. Ez alól a bacon sem kivétel, a pácolás során márkánként változó mennyiségben némi cukor is felhasználásra kerül. A tudatosan táplálkozóknak viszont jó hír, hogy a magyar piacon is megtalálhatóak „cukormentes” bacontermékek. Ezt legbiztonságosabban úgy állapíthatjuk meg egy termékről, amelyek összetevői között nem csak önmagában a cukor nem szerepel, de a dextróz és a maltodextrin sem,…

Valentin-nap – cukormentesen is édesen

Az édes ízről és a cukorról nem kell lemondanunk egy romantikus Valentin-napi randevún sem –, ám a mértékletesség nagyon fontos. Ebben a gyümölcsök és az édesítőszerek lehetnek nagy segítségünkre. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) tanácsai a szerelmesek ünnepének közeledtével.