böngészés Tag

antibiotikum

Meddig hat? Ismeretterjesztő program indult az antibiotikum-rezisztenciáról

Az antibiotikum-rezisztencia világszerte egyre nagyobb gondot okoz a humán és az állategészségügy területén egyaránt. A probléma súlyosságát felismerve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Agrárminisztériummal közösen elindította a „Meddig hat?” című ismeretterjesztő és szemléletformáló programot, valamint az ahhoz kapcsolódó tematikus honlapot. Az új kezdeményezés célja, hogy a laikus érdeklődők hiteles szakmai forrásokból kaphassanak információkat az antibiotikum-rezisztencia mindannyiunkat érintő…

Antibiotikum nélkül a tbc ellen?

A világon elsőként fejlesztettek ki nem antibiotikumalapú szert a tuberkulózis kezelésére a Manchesteri Egyetem kutatói, reményeik szerint 3–4 éven belül megkezdődhetnek a vegyület klinikai vizsgálatai.

Harc a szuperbaktériumok ellen

A jól megválasztott antibiotikum alkalmazása komoly előrelépést jelenthet a szuperbaktériumok ellen vívott globális küzdelemben – állítják ausztrál kutatók.

Meglepő adat a szörfözőkről

A hullámlovasok körében háromszor gyakoribb az antibiotikumoknak ellenálló baktérium, mint azok körében, akik csak úsznak, fürdőznek a tengerben – állapították meg brit kutatók.

Csodákat tehet az új antibiotikum

Talajmintákban fedeztek fel amerikai tudósok új antibiotikum-családot, melynek a nehezen kezelhető fertőzések elleni küzdelemben lehet haszna – írta a BBC hírportálja.
Call Now Button