böngészés Tag

alkalmazott

Helbing Ferenc (1870–1959) – A plakátművészet mestere

Százötven éve született Helbing Ferenc, a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika egyik legkiválóbb hazai művelője. Helbing a dekoratív nyomtatványok szinte minden műfajában alkotott. Bámulatos karriert futott be: nyomdászinasként kezdte pályáját, az 1900-as évek elején lett belőle elismert, megbecsült tervezőgrafikus, sőt képzőművészeti tárlatokon kiállító művész, majd az alkalmazottgrafikus-képzés egyik motorja, az Iparművészeti Iskola tanára, igazgatója.

A turizmus fejlesztése adhat lendületet a vidéki vállalatoknak

Vidéken szegénységtudatos az emberek gondolkodása, ami részben annak tudható be, hogy alkalmazotti munkakörben, három műszakban, napi nyolcórás munkavégzés mellett is nagyon keveset keresnek, és nem mernek vállalkozni. Mihalcsek Noémi, a Golden Events Kft. ügyvezetője szerint a helyzet megváltoztatásához első lépésben meg kell mutatni nekik, hogyan foghatnak bele egy vállalkozásba, és megfelelő tudásanyagot kell átadni nekik vidéki tréningek, képzések segítségével, hogy felismerjék a potenciális lehetőségeiket.