böngészés Tag

adásvétel

Harmadannyi idő alatt adja el az ingatlanokat egy új fejlesztés

Az ingatlanpiac – ahogy szinte az összes üzletág – rálépett a digitalizáció útjára, amihez egy magyar ingatlanközvetítő globális viszonylatban is hamar alkalmazkodott. Egy piaci újítás forgatja fel az állóvizet, ami bonyolult algoritmusokat és saját mesterséges intelligenciáját használja az ingatlanok hatékonyabb eladásához.

Sokan adnak használt ruhát karácsonyra

A használtruha-piac a 2008-as válság után lett népszerű Magyarországon. A turkálók alacsony árai által spórolni tudtak az emberek a ruhatárukon, a válság elmúlásával pedig egyes társadalmi körökben megmaradt ez a fajta vásárlási szokás. Az elmúlt néhány évben egy újabb érv is adódott az eddigiek mellé, ugyanis használtruha-vásárlással nemcsak pénzt, de energiát is megtakaríthatunk, ami a jelenlegi klímahelyzetben kiemelten fontos szempont.

Több százezer forintot is kivehetnek a zsebünkből az ingatlanos csalók

Az adásvételi szerződéseknél ritka a szándékos megtévesztés, de van néhány pont, amire érdemes figyelni. Az új építésű ingatlanoknál előfordulhat, hogy a beruházó olyan okiratot irat alá az ügyfelekkel, ami lehetővé teszi, hogy ki tudjon szállni az üzletből. A bérleményeknél pedig a legnagyobb veszélyforrást azok a csalók jelentik, akik úgy veszik el az adott esetben 600 ezer forintos kauciót az érdeklődőktől, hogy nem is az övék a lakás.

Év végére felpörög az ingatlanpiac

Lélektani, érzelmi és adóügyi okai vannak, hogy sokan még az újév előtt lebonyolítják az ingatlanvásárlást. Az utóbbi esztendők tapasztalatai szerint karácsony és szilveszter között is sok adásvételi szerződést írnak alá.
Call Now Button