Budapest, a gyógyvízfőváros

Termálvíz, gyógyvíz, hidroterápia, balneoterápia, fürdőkúra és ivókúra – napjaink gyakran ismételt kifejezései, de ismerjük-e a fürdőkultúra gyökereit és máig érvényes tanait? És miért is Budapest a gyógyvízfőváros?

A kultúra bizonyos fokára eljutott népeknél már a régi ókori időkben is elterjedt volt a fürdőzés. Nem egy helyen fontos szerepet játszott a vallásos követelményekben is, mint például a régi babiloniaknál, asszíroknál, perzsáknál, indusoknál. A rendszeres és céltudatos fürdőzés – a tulajdonképpeni fürdőkultúra – a görög, majd főleg a római korban alakult ki a keleti rituális tisztálkodásokból. A rómaiak már azt is tudták, hogy a víz egyes betegségeket gyógyít. Ők kezdtek el közfürdőket építeni nagy medencékkel. A fürdők élén orvos állt és itt folyt a római közélet jelentős része is. Nemcsak Rómában, hanem a birodalom többi városában is nagy számban építettek fürdőket. Városaikat olyan helyre építették, ahol meleg források biztosították a fürdők ellátását, mint például Pannónia fővárosában Aquincumban is a mai Budapest területén.

Nem véletlenül itt, hiszen Magyarország különleges balneológiai adottságai révén rendkívül gazdag ásványvizekben és gyógyhatású termálvizekben. Japán, Izland, Olaszország és Franciaország után Magyarország a világon az ötödik leggazdagabb termálvízkészlettel rendelkezik. Az 5 ország közül Japánban és Izlandon magas hőmérsékletű, de alacsony ásványianyag-tartalommal bíró vizekkel rendelkeznek, míg Olasz- és Franciaországban ugyan magas a vizek ásványianyag-tartalma, de hőmérsékletük meg sem közelíti a Kárpát-medence vizeit. Vizeink egyszerre magas hőmérsékletűek és magas ásványianyag-tartalmúak, ez egyedülálló világszinten is. Sehol máshol nem található ennyi különböző betegség kezelésére, illetve megelőzésére alkalmas kiváló minőségű termál- és gyógyvíz.

Az országban mintegy 150 meleg vizes gyógyfürdő, köztük 36 speciális – többek között radioaktív, kénes-savas, sós-brómos-karbonátos, jódos vizet tartalmazó – fürdő található. Budapesten hivatalosan 19 különböző gyógyvizet tartanak számon, a város alatt a mélyben barlangok és azokból kitörő hőforrások rejlenek.

A budapesti gyógyfürdők története

A budapesti fürdőkultúra a rómaiakkal honosodott meg Budapesten. Az ásatások során közel 20 aquincumi magán- és közfürdő, hideg és meleg vizes medence jellegzetes elemeit tárták fel. A középkorból, Mátyás király idejéből is virágzó fürdőkultúra nyomait őrzik az írások, „királyi fürdőknek” hívták a fürdőházakat, mivel maga a király is rendszeresen látogatta őket, de a parasztok és szőlősgazdák is rendszeresen fürödtek a források gödreiben felgyűlő meleg vízben.

Budapest fürdőinek következő virágkora a török hódoltság 150 éves korszakához köthető. Ebben az időszakban váltak a fürdőépületek Buda legnevezetesebb és legmegbecsültebb épületeivé. A törökök a Duna jobb oldalán, Budán nyolc fürdőt létesítettek. Kétféle fürdőt különböztettek meg, a gőzfürdőt (épített, fűthető létesítmény), valamint a termálfürdőt. Ebből az időből maradt ránk a Rudas fürdő a Duna mellett (egykori neve: zöldoszlopos fürdő), a Rác fürdő (kis fürdő), a Király fürdő (Szokollu Musztafa építtette a 16. század második felében) és a Császár fürdő (Velibej fürdő) (ugyancsak Szokollu Musztafa építtette, s az egykori legszebb budai fürdő volt). A török uralom végével a fürdők dicsfénye megfakult, állapotuk romlásnak indult.

A budai fürdők harmadik nagy korszaka a felvilágosodás korában kezdődött, ekkoriban elsősorban tisztálkodási és szórakozási szempontból értékelték ezeket az intézményeket, de tisztában voltak a fürdők gyógyhatásával is. 1812-ben már kezdték összegyűjteni a hévforrások gyógyerejéről szóló adatokat, melyből Magyarország első hidrográfiája is elkészült. A XIX. század második fele a budapesti fürdőkultúra felélénkülését hozta, kutakat fúrtak, fürdőket építettek vagy hoztak rendbe, egyesületek, szervezetek alakultak a gyógyhatású vizek népszerűsítésére, a fürdőkultúra fejlesztésére és terjesztésére.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei