Búcsúzzon az óévtől az ügetőn!

Az év utolsó napja nemcsak a házibuliktól hangos, hanem a budapesti Kincsem Park Ügetőszilveszterétől is. Izgalmas futamok, klasszis lovak, koncertek és fergeteges hangulat várja mindazokat, akik december 31-én délután a lóversenyre látogatnak. A szervezők szerint az esemény azért ennyire népszerű, mert a lovak és a fogadás izgalma mellett itt másképp lehet az óévet búcsúztatni.

Csaknem 20 éve, 1999-ben indult az ötlet, hogy az ügetőn is lehetne szilveszterezni. Akkor az egyetemekre és egyéb olyan helyekre ragasztották ki a plakátokat a szervezők, ahol a fiatalokat is elérik. A felhívás olyannyira sikeres volt, hogy százával érkezett egy másfajta generáció erre a bulira. Majd az évek hosszú során hatalmas eseménnyé fejlődött és ma már lassan 10 ezer embert várnak.

A legtöbben egy évben egyszer, csak ilyenkor próbálják ki, hogy milyen is a lóversenyre fogadni. A színészek és a sportolók fogathajtása mellett az agárverseny is igen ígéretes látnivaló minden évben. Ugyanakkor rengeteg ingyenes gyermekprogramot is kínálnak a családoknak. Az állatokat közelebbről is meg lehet nézni, sőt meg is lehet simogatni. Ugyanakkor lesznek pónik, melyekre fel is lehet ülni. A programokat a már megszokott tűzijáték zárja este.

Jó levegő, jó társaság, szép lovak, nyerési lehetőség

A szakemberek szerint a szilveszteri programot nem lehet összehasonlítani a többi fogadási nappal. Aki kijár a versenyekre és megszereti ezt a sportot, az tudja, hogy mennyi pozitívum van emellett. Jó levegő, jó társaság, szép lovak, nyerési lehetőség. Nem kell a családi vagyont feltenni, pár száz forintért is lehet drukkolni a kiválasztott kedvenc lónak.

Overdose az elmúlt években sokat jelentett a hazai lósportban

 A hazai versenyeken az elmúlt években Overdose volt az egyik legnagyobb sztár. Pályafutását a szakértők Kincsem, a „csodakanca” életéhez hasonlították. 2008 decemberében a világranglista harmadik helyén állt, Európában a harmadik legjobb eredményt elérő ló volt. Becsült értéke 5 millió euró, mintegy 1,5 milliárd forint volt. A Lóversenyszervezők Nemzetközi Szövetségének világranglistáján, amely a 2008. november 1. és 2009. május 17. között lefutott versenyek alapján készült, az összesített rangsorban Overdose – valamennyi távot, évjáratot és kontinenst tekintve – a tizennegyedik helyen állt. Betegsége miatt 2010. július 18-án, 15 hónap kihagyás után állt újra versenybe a szlovák derbin, ahol a 13. győzelmét is megszerezte. Majd lábsérülés miatt 2013. szeptember 1-jén visszavonult. 2014-ben megalapították az Overdose-díjat, amelyet először 2014. szeptember 7-én adtak át a Kincsem Parkban. Overdose 2015 júliusában súlyos betegség miatt pusztult el.

A zsokék sztárnak számítanak Angliában

Lovakra fogadni rengeteg helyen lehet Európában, óriási, sok milliárd fontos, nagyon jövedelmező üzlet ez. De nem pusztán a szerencse kérdése, hiszen azért itt a szakértelem is igencsak számít. Egyébként a királynő is imádja a lóversenyeket, fogad is és amikor néha 10–20 fontos nyereség is üti a markát, úgy örül, mintha nem milliárdjai lennének. A BBC reggeli híreiben az időjárás-jelentés mellett az aznapi versenyek esélyeseit is mindig bemondják. A jó versenylovak egyébként köztiszteletben állnak, a zsokék pedig egyenesen a sztárok közé tartoznak.

Sok gyermek tanul lovagolni is, sokan álmodnak arról, hogy valamikor majd versenyszerűen űzik a lovaglás valamely ágát. Ez az a sport, amit az előkelők is jó lélekkel űzhetnek, és miközben népszerű, az államnak is komoly adóbevétele származik belőle. Időről időre felröppennek persze korrupciós vádak, esetleg doppingról szóló pletykák, de minden ilyesmit kivizsgálnak a felügyelőhatóságok, és ha a híresztelésnek alapja van, szigorú eltiltás következik. Ez azonban nem csökkenti a lóversenyek népszerűségét, lovi nélkül ugyanis nem múlhat el egyetlen hétvége sem.

Call Now Button