A boszorkány visszavág – Néprajzi utazás a hiedelmek világában

Az ördög lovasai a hiedelmek szerint képesek szerelmi rontásokra, fecskeszívet etetnek a férfiakkal, borukba vérükből csepegtetnek, hogy szerelemre gerjesszék őket. Hiába égették meg őket, állítólag jönnek–mennek közöttünk ma is és mítoszaikkal visszavágnak. Boszorkányperek nyomába eredetünk a néprajzkutató segítségével.

A magyarországi boszorkányperekről nem találunk tömeges iratanyagot. Ez köszönhető annak is, hogy a levéltári iratok többsége a XX. században megsemmisült, részben a selejtezés, meg a világháborús károk miatt. A fennmaradt periratok nagy része a XVII–XVIII. századból származik, miközben egy-két századdal korábban már megkezdődött a boszorkányüldözés az országban. Az egészségügyi hálózat szinte nem létezett, ezért az ezzel a területtel kapcsolatos gondok, bajok, a vajákosok, bábák, javasasszonyok, kuruzslók, önjelölt gyógyítók felbukkanása egy közösségben mind céltáblát adtak az embereknek. Ha nem találtak magyarázatot a feszültségeikre, tragédiáikra, emberi konfliktusaikra, akkor megvádoltak ezért valakit boszorkánysággal.

Ilyen eljárások folytak szerte az országban. Érdekes esetként maradt fenn az a per, amely 1776-ban zajlott Veszprém mezőváros előtt. Kiss Istvánné és Csertánné kofaasszonyok megrágalmazták Sáfár Katát, hogy miután ő tetőtől-talpig megmossa magát, utána a testétől nedves törülközőjével dagasztja a kenyeret, mert hogy attól jobban kel. A két nő nem tudta bizonyítani ezt, s hogy „síkos nyelvüket megzabolázzák”, börtönre ítélték őket.

A nő a vallatási, bírósági tortúrán mindent bevallott

A periratok szerint a pápai uradalmak úriszéke 1629 augusztusában vizsgálta meg özvegy Szabó Jánosné Katalin és Finta Benedekné Erzsébet kupi asszonyok ügyét. Szabónéval kapcsolatban a rontásvádak mellett más mágikus cselekményeit is felsorolták. Például a veje azt vallotta, hogy a szomszédja kertjében egy inget terített ki, és meztelenül futkosott az inget rázva, s azt a fákhoz verte. A termékenységmágia űzését a bíróság már gyanúokként tudta kezelni. Többen szóvá tették Varga Lőrincné és Kótia Andrásné „fertelmeskedéseit” is, akik a tanúk szerint együtt háltak és paráználkodtak. Kótia Andrásnéról pedig többen állították, hogy tojást rakott maga alá, és azt úgy ülte, mint a tyúkok.

Fintánét felmentették és szabadon engedték. Szabó Jánosné ugyancsak alulmaradt a húsz tisztító tanú összegyűjtésével, ezért arra kötelezték, hogy újabb esküt tegyen. Ebben vállalta, ha még egyszer „ördögi mesterségen” rajtakapnák, a tiszttartó azonnal lefoghatja, és az ítéletet végrehajthatják, máglyán elégethetik. Ő ezután „megjuhászosodott”. Hogy hová tűnt utána, nem tudni.

 

Filmbe illő az Esterházy-család pápai úriszékének 1628-as pere Kis Mátyásné és Sólyom Jánosné, a Komárom megyei Császár egyházi nemesi falu lakosai ellen. A két, boszorkánysággal vádolt – ám nemességük miatt jogi védettségükben bízó  – asszony az idézésre nem jelent meg az úriszék előtt, de elindult ellenük az eljárás. A vád szerint az asszonyok 1627-ben ördögi mesterséggel élve a templom melletti temetőrészből egy holt ember fejét elvitték, azt vasfazékba tették, és „ördögi szerszámot csináltak belőle”. A koponyával – nem részletezve – „ördöngösségeket cselekedtek”, amelyek vélekedések szerint összefüggésbe hozhatóak egy gyilkossággal. Őket törvényen kívül helyezték, s valószínűleg elszöktek valahová. Talán azért is, mert a férjeik belekerültek egy ispán megölésének perébe, amit szintén Pápán tárgyaltak, több mint ötven embert idéztek be ekkor. A legcifrább, legkülönlegesebb perek a pápai uradalomban zajlottak, mert Esterházy Miklós nádor elhatározta, hogy vallási téren is rendet tesz a térségben.

Érdekes esetként maradt fenn a Zichy-család nagyvázsonyi úriszékének pere. Ez 1728-ban az óbudavári (Nagyvázsonnyal szomszédos nemesi falu volt) Tóth Ilona ellen zajlott, akit azzal vádoltak, hogy társaival fajtalankodó és fertelmes parázna életet élt: a fecske szívét kivette és a legényekkel megetette, hogy azokat szerelemre indítsa. Szeles időben a présházba ment, ott szalmát gyújtott, hogy a kastély (a nagyvázsonyi Zichyek kastélya) leégjen. A nő a vallatási, bírósági tortúrán mindent bevallott, de azzal védekezett, hogy csak a gazdaasszonyát akarta megijeszteni a szalmagyújtással. Védekezését nem fogadták el, fővételre ítélték.

Általában mindenütt a városok központjában állították fel a bitót

Általában mindenütt a városok központjában állították fel a bitót. A hatalom erődemonstrációként  – hogy a félelem felhasználásával rendet tartson az akkor hiszterizált társadalomban – hozott példát statuáló halálos ítéleteket.  A kivégzéseknél a hóhér bére annyit tett ki, mint az anyagköltség. Egy fennmaradt adat szerint 1700-ban a budai hóhérnak 10 forintot fizettek egy boszorkány megégetéséért  – a fa, a tüskék, a gyújtós és az egyéb hozzávalók  is ennyibe kerültek – és még emellé, hogy jól járjon, elvihette a halálra ítélt alsóneműjét, valamint lábbelijét. Egy rövid ideig még a nemesek is végeztek hóhérmunkát, ám később ez a megvetett, legalacsonyabb társadalmi rétegek foglalkozásává vált. Mindenki kerülte őket, a templomban külön helyet jelöltek ki számukra, az úrvacsorához utolsóként mehettek, gyermekeiket becstelennek tartották.

– A boszorkányság megfogalmazható úgy is, mint egy közösségi konfliktusokat szabályozó nyelvi, kulturális és viselkedési rendszer. Ez a struktúra hiedelmekre, csapásmagyarázatokra épül. A boszorkányságról való beszéd hasonlatos a rosszindulatú pletykákhoz, alapvetően meghatározza azt a rágalmazáson alapuló, gonosz beszédmód. Gyakran egy kívülről jövő embert illetnek a boszorkány jelzővel, de gyakori, hogy egy adott közösségen belül élő személy is lehet a boszorkányozás céltáblája. Ezek a tulajdonított vádak leggyakrabban a gyermekáldással, annak elmaradásával, csecsemőhalállal, családon belüli feszültséggel, betegséggel, illetve a párválasztással kapcsolatosak – mondta Tóth G. Péter etnográfus, történész, aki a magyarországi, azon belül a Veszprém megyei boszorkánypereket húsz éve kutatja. Rövidesen egy nagyobb léptékű kárpát-medencei monográfiája jelenik meg a boszorkányüldözés témaköréről, de erről már angol és német nyelven is több tanulmányt publikált.

Tóth G. Péter szerint e periratok leírásából nagyon sokat meg lehet tudni az emberi lélekről

Tóth G. Péter szerint e periratok leírásából nagyon sokat meg lehet tudni az emberi lélekről. Rendezetlen viták, párkapcsolati problémák, családon belüli erőszak, rossz szomszédi viszony – a boszorkányperek mindezek lenyomatai, szövegesített változatai, legalábbis azoké az eseteké, amelyek bíróság elé kerültek.

Az ördög lovasai pedig ennek tükrében a mai hiedelemvilágban is itt élnek velünk, hétköznapi babonákban, boszorkányszombatokon, települések emlékeiként, hagyományaiként, legendáiként, meséiként, sorsok misztikumait kutatva.  Még ma is óva intenek mindenkit egy összetört tükörtől, vagy attól, hogy az asztal sarkához üljön. A férfiak gatyamadzagát a nadrágszíjak korában már nem tudják ellopni ugyan a lányok, s remélhetőleg nem csepegtetik a borokba, pogácsákba a termékenységük jelét, de a regék, mondák mindig jelzik: ők azért bármikor képesek a visszavágásra.
Pereken és évszázadokon túl is.