Borválogatás segít a magyar nedűk népszerűsítésében

Egészség

„Elit borszalon” létrehozásával, borválogatással népszerűsíti a magyar borokat Magyarországon és külföldön a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) – mondta Brazsil Dávid, a HNT főtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Közölte, az „elit borszalon” válogatásából választják ki a piacoknak megfelelő tételeket. Kiemelte: mivel idén a magyar borokat népszerűsítik a visegrádi országokban, a csehországi Oenoforum 2017 nemzetközi borversenyre 15 tételt neveztek. A legjobb vörösbor egy villányi cabernet franc, a legjobb desszertbor pedig egy tokaji 6 puttonyos aszú lett.

A borturizmus is célpontba kerül

Hangsúlyozta, a magyar borokat, ezen belül a borturizmust, a visegrádi országokban – különösen Lengyelországban – borbemutatóval szeretnék népszerűsíteni. Mindeközben belföldre is koncentrálnak, július 6-án Tokajban indul egy hatállomásos bormarketingroadshow – tette hozzá.

Korábban írtunk róla, hogy a hazai boltok polcain vannak jó vörösborok ezer forint alatt.

Fotó: Shutterstock

Akár ez is tetszhet A szerző további művei