Borok, gasztronómiai különlegességek és hazai sztárfellépők a VII. Avasi Borangoláson

Május 17–19-én hetedik alkalommal várják a fesztiválozókat a miskolci Avas-hegy pincéiben, lankás pincesorain és az Avasi kilátó melletti ligetben, a Gasztroplaccon. A rendezvény három napján az utcák megtelnek helyi és vendég borászokkal az ország neves borvidékeiről, a kulináris élményeket neves gasztroműhelyek biztosítják, a jó hangulathoz a muzsikaszóról az utcazenészek mellett hazai sztárfellépők is gondoskodnak. 

A Miskolczi Borbarátok Társaságának szervezésében megvalósuló VII. Avasi Borangolás idén több kísérőrendezvénnyel is színesedik. A termelői nap a Technika Házánál kerül megrendezésre, ami egyben az egyik kiindulópontja is a fesztiválnak, a civil nap, ami a helyi civil szervezetek bemutatkozási lehetősége, az Erzsébet téren várja az érdeklődőket a szombati napon. A fesztivál helyet ad irodalmi estnek és színházi előadásnak is a Grund Pinceszínház jóvoltából és nagy érdeklődés előzi meg dr. Csernus Imre és Aranyosi Péter pódiumbeszélgetését, akik könnyed stílusban osztják meg a hedonizmusról, borról, kávéról formált véleményüket.

A fesztivál első napján, csütörtökön egy különleges akusztikus koncert, a népdalokat mai stílusirányzatokban feldolgozó Kiss Kata Zenekar előadása lesz hallható az avasi református templomban, a Palóczy-emlékműnél avasi borest, a Bortanyán pedig bükki borok bemutatója lesz. A református templom másik különleges eseménye Janicsák Veca péntek esti koncertje. A tavaly új helyszínként debütáló Avasi kilátó melletti ligetben a street food különlegességeket 8 beguruló büfékocsi biztosítja a Food Truck Konvoj jóvoltából. A finom falatok mellett természetesen széles bor- és pálinkakínálat és a Zip’s sörkülönlegességei is várják a piknikezni vágyókat, este pedig beindulnak a nagykoncertek, a pénteki sztárfellépő a Margaret Island, szombaton pedig a Compact Disco és a Quimby.

Az Avasi Borangolás a fesztiválpohár megvásárlása mellett továbbra is ingyenesen látogatható, de az avasi református templomban és az Avasi kilátónál tartandó koncertek belépőjeggyel vagy bérlettel lesznek megtekinthetők. Jegyek elővételben a miskolci Tourinform-irodában és online is megvásárolhatók a www.borangolas.hu vagy a www.jegy.hu oldalon keresztül.

Call Now Button