Karácsonykor a keresztény világ Jézus születésére emlékezik, december 25-ét pedig felekezettől függetlenül a szeretet ünnepeként tartjuk számon. De mit is jelentenek a karácsony ezeréves hagyományának szimbólumai, amelyeket valamilyen formában a világon mindenütt megőriznek és tisztelnek az emberek?
A keresztények a IV. század közepe óta ünneplik december 25-én Jézus Krisztus megszületését, ám valójában már jóval a Messiás eljövetele előtt léteztek népek, amelyek ünnepnek tekintették ezt a napot. A perzsák vallási kultuszának központi alakja a napisten volt, a téli napforduló számukra az újjászületés szimbóluma lett. A rómaiak december 17–25. között, az őszi vetés befejezésekor a földművelés istenének, Szaturnusznak áldoztak. A régi pogány ünnep, a Szaturnalia tele volt vigasságokkal, az örökzöld borostyánokkal feldíszített házaikban az urak asztalukhoz ültették a rabszolgákat, megajándékozták őket, gyertyákat gyújtottak és hatalmas lakomát csaptak. A Szaturnalia időpontja közel esett a karácsonyéhoz, így a két ünnep szokásai összekeveredtek. Az ajándékozás szokása tehát már az ókorban is hozzátartozott a karácsonyhoz, mint ahogy a zene, a templomi ünneplés, a bőséges lakoma és a házak feldíszítése.
A karácsonyfa-állítás szokása is visszavezethető a régi korokra. Az örökzöld fenyő már az őskorban is a meleg, a fény visszatértét jelképezte, elterjedt szokás volt, hogy a téli napforduló idején az emberek fenyőágakat akasztottak házuk mestergerendájára. A rómaiak újesztendő napján zöld ágacskákat ajándékoztak egymásnak. A germán törzsek pedig a fény tiszteletére mécsesekkel díszítették fenyőágaikat. Sőt a hiedelem szerint a téli napfordulón kiszabadulnak a démonok, a halottak szellemei, s kinn csatangolnak a szabadban. E gonosz kísértetek elől csak az menekül meg, aki az élet örökzöldjének védelmébe, a fenyő alá húzódik.
Egy XV. század végéről származó írásos emlék szerint az első karácsonyfát Strasbourgban állították. Európában evangélikus szokásként vált népszerűvé. Angliában Albert, Viktória királynő német férje honosította meg a szokást, Amerikába is német kereskedők révén jutott el a karácsonyi hagyomány. A Habsburg-uralkodók Bécsben ugyancsak fenyőfa alatt ünnepelték a szentestét, ők az udvar tagjait és az általuk pártfogolt zárdákat és azok növendékeit meg is ajándékozták. Magyarországra Bécsből a magyar arisztokrácia közvetítésével érkezett a karácsonyfa, valószínűleg Brunswick Teréz és a Podmaniczky-család állította az első fákat 1824–1826 körül. Ám jó néhány évtizednek el kellett még telnie ahhoz, hogy a karácsonyfa-állítás széles körben elterjedjen.
Annak ellenére, hogy a tradicionális karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, sok nem keresztény ember is ünnepli világszerte az emberi szeretet ünnepeként. A modern és népszerű ünneppel együtt jár az ajándékozás, a karácsonyi zene, az üdvözlőlapok küldése, a templomi ünneplések, a karácsonyi ebéd és az ünnepi hangulatú tárgyakkal való díszítés, mint például karácsonyfa-állítás, karácsonyi égők, színes üveggömbök, girlandok, szaloncukor, fagyöngyök és krisztustövisek elhelyezése, díszítése.
Magyarországon a katolikus keresztények számára Jézus születése napjának fénypontja a karácsonyi misén való részvétel. A református keresztények szentestén, azaz 24-én istentiszteleten vesznek részt, majd másnap úrvacsorát vesznek. December 24-én hagyományosan a katolikus családok böjtölnek, és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül, végül mákos guba volt, de újabban kialakult, hogy hal, illetve töltött káposzta kerül ilyenkor az asztalokra. December 25-én következik a karácsonyi ebéd vagy karácsonyi vacsora. A család, esetleg a nagyobb rokonság ilyenkor összegyűlik, hogy együtt fogyassza el a karácsonyi ételeket.
Nálunk, magyaroknál a bensőséges családi együttlét általában 24-e estéje, míg a nyugat-európai országokban többnyire 25-e. Az azonban közös bennünk, hogy a karácsony mindannyiunk számára a szeretetet, a családi együttlétet jelképezi.
Ennek jegyében kívánunk mi is boldog ünnepeket!
