BL-győztes a Győr!

A Győri Audi ETO KC nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligája 2016–2017-es szezonját, mivel a budapesti döntőben hosszabbítás után 31–30-ra legyőzte vasárnap a macedón Vardar Szkopjét. A hatalmas csata után a színültig megtelt Papp László Sportarénában adták át a győrieknek a serleget, majd ezt követően értékelték saját szemszögből a finálé történéseit a főszereplők.

Ambros Martín, a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC vezetőedzője azt hangsúlyozta a diadalt követően, hogy játékosai akkor sem veszítették el a hitüket, amikor a budapesti döntőben a macedón Vardar Szkopje többször is egyenlített.

A Győri Audi ETO csapata ünnepel, miután megnyerte a nõi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjét Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

“Gratulálok elsősorban a saját csapatomnak és természetesen a Vardarnak is, mert mindkét mérkőzésükön nagyon jól játszottak. Játékosaim a második félidő végén sem veszítették el a hitüket, amikor egyenlített az ellenfelünk. Ez nagyon fontos volt” – nyilatkozta a spanyol szakvezető.

A győriek tavaly hosszabbítás és hétméterespárbaj után veszítették el a finálét a román CSM Bucurestivel szemben. Martín elárulta, voltak pillanatok a mostani döntő során, amikor eszébe jutottak az egy évvel ezelőtti események, de igyekezett mindig csak a következő támadásra összpontosítani. A négyes döntő legértékesebb játékosának (MVP) választott holland irányító, Nycke Groot azt emelte ki, hogy nagyon jól felkészültek, és végig meg tudták valósítani az elképzeléseiket. A fináléban hét góljával legeredményesebb Görbicz Anita szerint védekezésben és támadásban is okosan játszott a Győr.

Cornelia Nycke Groot a gyõztes Gyõri Audi ETO játékosa lett a BL Final Four legértékesebb játékosa Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

“Ez azt mutatja, hogy nagyon erősek voltunk mentálisan, együtt volt a csapat, ez nagy energiát adott nekünk, szerintem ez döntött. Két kemény éve áll mögöttem, örülök, hogy pont erre a két napra tudtam jó formába kerülni, és bizonyítani tudtam, hogy még ennyi idősen sem kell leírni engem” – jelentette ki Görbicz, aki elárulta, neki a hosszabbításban sem jutott eszébe a tavalyi döntő. Elárulta, nagyon pozitívak voltak a rendes játékidő végén is, pedig nem ők szerezték az utolsó gólt, márpedig ilyenkor ez nehéz helyzet. Úgy vélte, ilyenkor nem is szabad ilyesmire gondolni, mert ha bárkinek beugrott volna, akkor elveszítik a meccset. Saját bevallása szerint örömében egyfolytában sír a találkozó vége óta.

Kari Aalvik Grimsbö, a győztes Gyõri Audi ETO KC kapusa megköszöni a közönség biztatását Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

“Az első tizenöt percben azt éreztem, hogy könnyedén szerzi góljait az ellenfél, mert túl sok területük volt, nem tudtunk megfelelően zárni. De tudtam, hogy meg tudjuk változtatni a védekezésünket, és ez meg is történt, egyre hatékonyabbak lettünk. Nyugodtak maradtunk a hosszabbításban is, végig koncentrálni tudtunk, bár én lélekben már készültem a hétméteresekre” – mondta Kari Aalvik Grimbsbö akinek a legnagyobb célja vált valóra a BL-sikerrel, amely egy különleges élmény, olyasvalami, amit élete végéig őrizni fog az emlékezetében. – “A szurkolókra nem találok szavakat, elképesztően együtt éltek a mérkőzéssel.”

“Rendkívül izgalmas és kemény összecsapás volt, de nyugodtak tudtunk maradni minden alkalommal, amikor felzárkóztak. A hosszabbításban is hittünk magunkban, nem voltak kétségeink és nem adtuk fel” – értékelt Nora Mörk, aki azt is elárulta, a szombati elődöntő alatt sokkal idegesebb volt, mint a fináléban.

A győri Nora Mörk és a szkopjei Anja Althaus csatája a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

“Ez egy igazi döntő volt, ahol mindkét fél mindent beleadott. Én rendkívül elfáradtam, üres vagyok, már csak egy kis energiám maradt az ünneplésre” – nyilatkozta a holland Yvette Broch.

A Vardar Szkopje orosz trénere, Irina Gyibirova kiemelte, hogy remek volt a torna szervezése, mindkét napon kiváló hangulatban játszhattak.

“Gratulálok a győrieknek a BL-győzelemhez, de köszönet illeti a saját csapatomat is, hiszen három edzőváltáson is átestek a lányok, mégis kiváló szezont zártunk. Büszke vagyok rájuk” – értékelt Gyibirova.

“Hihetetlen, történelmi mérkőzés volt. Nagyon boldog vagyok, hogy játszhattam a döntőben, nagyon kemény volt. Harcoltunk, és nagyon büszke vagyok a csapatomra. Úgy gondolom, emelt fővel távozhatunk. A vereség miatt csalódottak vagyunk, de ez a sport. Kisebb hibák becsúsztak, de egy pillanatra sem adtuk fel” – közölte a könnyeivel küszködve a döntőben hat gólt szerző német beálló, Anja Althaus.

A bronzérmet végül a címvédő CSM Bucuresti játékosai szerezték meg, miután csapatuk 26-20-ra legyőzte a Buducnost Podgoricát.

 

Call Now Button