Az otthonunk nem lehet veszélyes, ugye?

Nyakunkon a nyári szünet, amikor is a kicsik és nagyok otthoni tartózkodási ideje hatványozottan megnövekszik. Sok kisgyermeket bíznak a nagyszülőkre, akiknek nem is mindig jut az eszébe, hogy bizony a lakásban is leselkedhetnek veszélyek az unokákra.

A gyermekek számára az egész világ egy hatalmas játszótér és ez alól nem kivétel az otthon sem, ahol a legtöbb időt töltik, a szülők és a nagyszülők nagy megnyugvására biztonságban. Vagy mégsem? A genertel.hu összeállítása szerint ez a top 5 gyakran előforduló veszélyes dolog a házban, amire jobb odafigyelni ilyenkor.

1. Elfeledett konnektorok

Főleg a kisebb gyermekeknél fontos, de a nagyobbak kíváncsiságának célpontja is lehet a konnektor vagy a hosszabbító. Az áramütést legjobb megelőzni és szerencsére, ma már egyszerűen „eltüntethetjük” ezeket a veszélyes pontokat. Minden nem használt aljzatba helyezzünk úgynevezett vakdugót, amely megakadályozza, hogy bármivel belepiszkáljanak az áramforrásba.
2. Terítők és vízforralók

Ön hol tartja a vízforralót? Annak kábele lelóg? És a forró teásbögrét hova rakja? A terítőre, az asztal szélére? Hétköznapi dolgok és beidegződések, mozdulatok ezek, mégis nagyon veszélyesek lehetnek. Programozzuk át a szokásainkat!

3. Gyermekzár a konyhában

Ha a konyhát nem tudjuk elkeríteni, tegyünk meg mindent azért, hogy a veszélyes helyeket ártalmatlanítsuk. Ehhez jó megoldás, ha a tűzhely lapját elkerítjük egy erre a célra gyártott tűzhelyvédővel. A gyújtógombokra helyezzünk gombzárat, hogy a gyermekek véletlenül se tudják beüzemelni a gázt vagy a kerámia/indukciós felületet. A sütő és szekrények ajtaját is könnyűszerrel le tudjuk már zárni.

4. Mérgező növények a nappaliban

Szobai ciklámen, kankalin, fikusz, jácint, hölgyliliom, mikulásvirág, kroton. Sok más hétköznapi, otthoni növény közül ezek is mérgezőek, ha megrágcsálják őket. Márpedig ez előfordulhat, ha gyermek van a háznál, nem?

5. Gyógyszerek

Egy bizonyos kor után szinte törvényszerű, hogy reggel-este be kell kapnunk néhány pirulát. De hol is tartjuk ezeket? Az asztal közepén, jól elérhető helyen, hogy szem előtt legyenek és nehogy megfeledkezzünk róluk?  Ha gyermeket várunk az otthonunkba, feltétlenül pakoljuk el a gyógyszereinket általuk el nem érhető biztonságos helyre, mert a kicsiket különösen csábíthatják a szép, színes bogyók!