Az év európai fája címért verseng a zengővárkonyi szelídgesztenye

Február végéig lehet szavazni az európai Év fája versenyben szereplő 13 fára, köztük a Magyarországot képviselő zengővárkonyi szelídgesztenyére a www.treeoftheyear.org oldalon.

Magyarországot 2018-ban egy igazi túlélő, Zengővárkony hős szelídgesztenyéje képviseli, amely 2017 novemberében 4088 szavazattal lett a hazai Az év fája cím birtokosa – tudatta a magyar fordulót szervező Ökotárs Alapítvány.

A 300 éves szelídgesztenye élni akarásának és az őt körülvevő közösségnek köszönhetően a századok során kigyógyult a kéregrákból, túlélte az államosítást, és azt is, amikor egyszer a közeli katonai lőtér őrzésére rendelt katonák felgyújtották, hogy felmelegedhessenek.
A versenytársak között megtalálható még egyebek mellett a világ legnagyobb parafatölgye, amely Portugália jelöltje, a cserkészmozgalom szimbólumává vált angliai tölgy és idén először egy orosz fa is.
A kezdeményezés immár nyolc éve hívja fel a figyelmet a fák és az emberek, a természet és a közösségek kapcsolatára, illetve a fáknak Európa kulturális és természeti örökségében betöltött szerepére és jelentőségére.
A mezőnybe történetük, közösségben betöltött szerepük és nem a koruk, méretük vagy szépségük miatt kerülnek a fák – közölte Oravecz Ágnes, a magyarországi Az év fája verseny szervezője. A verseny történetében eddig háromszor nyerte magyar fa a fődíjat: 2012-ben egy felsőmocsoládi hársfa, 2013-ban az egri termálfürdő platánja lett a győztes, 2016-ban pedig a bátaszéki molyhos tölgy lett az európai Az év fája.
Ebben az évben is két fára szavazhat mindenki, az egyedekre pedig az összegzés szerint évente több mint 200 ezer szavazat érkezik. A szavazás február 28-ig tart, az eredményt március 21-én, az erdők világnapján hozzák majd nyilvánosságra a szervezők a brüsszeli díjátadón.
A kezdeményezéshez 2018-ban újonnan csatlakozott Horvátország, Oroszország, Románia és Portugália. A nemzetközi versenyt az Environmental Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület) szervezi, a magyar fordulót pedig a hat alapítványt tömörítő EPA magyar tagja, az Ökotárs Alapítvány. A mozgalomban évente több százezren vesznek részt, a versengő országok száma a kezdetek óta 5-ről 13-ra emelkedett.