Az álcázás nagymesterei: a növények

Nem az állatok a megtévesztés egyedüli mesterei: egy új tanulmány szerint a növények is képesek hasonló álcázási trükkökre. 

A Kínai Tudományos Akadémia (CAS) Kunmingi Botanikai Intézete és az Exeteri Egyetem kutatói összehasonlították az állatok és a növények által használt kamuflázstechnikákat. Arra jutottak, hogy bizonyos növények is egy sor olyan trükköt alkalmaznak, amelyekről korábban úgy vélték, hogy csak az állatok képesek rá.
Ilyen módszerek a környezet imitálása, egy tárgy észlelhető körvonalainak a megtörése és az álcázás, melynek során egy jelentéktelen tárgyhoz, például kőhöz hasonlatossá alakulva bújnak el a ragadozók elől.
A tudósok szerint az egyik álcázó növényfaj, a Corydalis hemidicentra leveleinek színe mindig alkalmazkodik a kő színéhez, amelyen él.
„Ezek a növények megmutatják, hogyan használható az álcázás a különböző élettereken” – mondta Niu Jang kutató.
A kutatók eredményeiket a Trends in Ecology and Evolution című szaklap júniusi számában mutatják be.
Niu szerint a kamuflázs az állatok fő védekezési stratégiája, melyet 150 éven át az evolúció illusztrálására és tanulmányozására használtak. A növények által alkalmazott technikákat azonban sokkal kevésbé tanulmányozták.
„Ebben a kutatásban meg akarjuk találni a növényi és állati kamuflázs közötti hasonlóságokat és felismerni, milyen fontos ökológiai és evolúciós kérdéseket vethet fel ez a jelenség” – mondta Niu.