Átadták az első Szeleczky Zita-díjakat

Dévai Nagy Kamilla előadóművész, Topolcsányi Laura író és Vásári Mónika színművész vehette át a Szeleczky Zita-díjat. Az 1930-as, 1940-es évek egyik legismertebb előadóművésze szellemi hagyatékának ápolásáért járó elismeréseket ünnepélyes keretek között adták át a budapesti Józsa Judit Galériában.

2019-ben első alkalommal osztották ki a Szeleczky Zita-díjakat a világ magyarságának egyik legelkötelezettebb szószólójának emlékére.

Dévai Nagy Kamilla

Az erdélyi származású Józsa Judit kerámiaszobrász által elkészített emlékplaketteket idén Dévai Nagy Kamilla előadóművész, Topolcsányi Laura író és Vásári Mónika színművész kapták meg. Meglepetésként Szeleczky Zita-életműdíjat vehetett át Jávor Zoltán, a művésznő keresztfia. Mindannyian elévülhetetlen érdemeket szereztek a Szeleczky Zita-életmű ápolásában.

Topolcsányi Laura

A díjátadó gála műsoráról a Tóth Mariann által vezetett badacsonyi borvidéken működő Himffy Irodalmi Kör gondoskodott. Badacsonytomaj polgármestere azért is vállalkozott személyesen is a Szeleczky Zita Wass Alberttel folytatott levelezésnek megidézésére, hogy érzékeltesse a magyar vidék embereinek a művésznő közéleti tevékenysége iránti tiszteletét. Az est folyamán Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő szavalatát és Dévai Nagy Kamilla zenés előadását is meghallgathatta a közönség.

„Szeleczky Zita magyar verseket szavalt a II. világháborúba menő kiskatonáknak, emiatt 1945 után a kommunista diktatúra koholt vádja, nevezetesen háborús uszítás miatt száműzetésbe kényszerült. A népbíróság által hozott ítéletet 1993-ban a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette” – mesélte Szöőr Anna, a díj társalapítója.

Szeleczky Zita emigrációs küldetésének csúcsa az Argentínai Magyar Színház megalapítása, majd az 1956-ban hazánk érdekében az argentin elnöknél folytatott lobbitevékenysége. A világszerte tartott számtalan fellépése, rádió- és televíziófelvétele mellett az Amerikai Egyesült Államokban felvette a kapcsolatot Jimmy Carter amerikai elnökkel, így az ő közreműködésével került vissza Magyarországra 1978-ban a Szent Korona.

Wass Alberttel együtt átvehették a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, majd posztumusz Magyar örökség díjjal ismerték el a munkáját, de a művész teljes rehabilitációja a közbeszédben a mai napig nem történt meg.

Jávor Zoltán

Jávor Zoltán, Szeleczky Zita keresztfia, a Nemzet Kishúgáért Alapítvány alapítója éppen ezért küldetésének tekinti, hogy méltó módon gondozza szellemi hagyatékát és a szellemi értékeit megismertesse az utókorral.

„Az alapítvány célja nemcsak az archivált művészeti anyag életben tartása, hanem a II. világháború után száműzetésbe kényszerült Szeleczky Zita összmagyarságot érintő közéleti és kulturális szerepének a bemutatása” – fogalmazott Szöőr Anna.

Call Now Button