Anonyma – Nő a háborúban

Monodráma Törőcsik Franciskával

Vannak dolgok, amiket csak akkor tudunk elfelejteni, ha kimondjuk őket.” – Talán ez a megoldás arra, hogy a második világháború mélyre temetett traumáit fel tudjuk dolgozni. Fiataloknak és idősebbeknek egyaránt ajánljuk a TÁP Színház legújabb megrázó előadását Anonyma –Nő a háborúban címmel, amely a 2019. április 26-án látható a Jurányi Inkubátorházban.

Az előadást Anonyma: Egy nő Berlinben című történelmi monográfia ihlette, amely egy harmincas évei elején lévő értelmiségi nő naplójegyzeteiből áll össze. A névtelenségbe burkolózó író szikáran, önsajnálat nélkül, sőt humorral, megdöbbentően modern nyelven a háborús hétköznapokra fókuszálva meséli el az 1945. április 20. és július 22. között történt berlini eseményeket, amikor a Vörös Hadsereg tömegével erőszakolta meg a városban maradt német nőket. Ez a gyakorlat szerte Európában, így Magyarországon is elterjedt volt, s nemcsak a Vörös Hadsereg, de minden harcoló fél kivette belőle a részét, s erről nagyon kevés tanúvallomás, adat, emlékezés maradt fent. A regény első és második németországi megjelenése között ötven év telt el. Az első megjelenés hatalmas társadalmi felzúdulást váltott ki, a könyvet betiltották, a 2000-res évek elején azonban már 19 hétig vezette a német sikerlistákat.

– Anonyma szövege nemcsak azért érdekes, mert egyike azon ritka kordokumentumoknak, amelyek az Európa-szerte működő második világháborús gyakorlatról adnak tanúvallomást, hanem azért is, mert olyan tabukkal szembesíti az olvasót, amelyek ma is érvényesek. A második világháború okozta lelki sebeket a háború után született sokadik generációnak még mindig gyógyítania kell, a háborús nemi erőszak pedig ma is létező hadviselési eszköz, csak most éppen nem Európában – mondta Papp Bojána, a darab rendezője.

Mit lehet kezdeni saját terheinkkel? Hogyan lehetséges együtt élni egy ekkora traumával? Hogyan mutathat túl a szöveg és a kollektív emlékezet az áldozatiság horizontján? Mennyiben konkrét és általános érvényű Anonyma traumája? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a TÁP Színház előadása.

Törőcsik Franciska a színpadon nemcsak Anonymát, hanem minden nőt képvisel, akit háborús eszközként használtak és használnak, visszaélve kiszolgáltatott helyzetükkel. Az előadás különlegességét kiemeli, hogy Papp Bojánát eddig dokumentumfilmjei révén ismerhettük (Börtönrap, Generáció L, A tévé és én) színházi rendezőként ezzel az előadással debütál.

Alkotók:

Főszereplő: Törőcsik Franciska.

Rendező: Papp Bojána.

Producer: Mátis Inez.

Dramaturg: Perczel Enikő.

Zene, hang: Vajdai Vilmos.

Arculat: Horváth Réka.

Jelmez: Bartos Letícia.

Kép, fény: Bartha Máté.

Asszisztens: Nádasdi Szandra.

A TÁP Színház előadása: 2019. április 26-án 20 óra, Jurányi Inkubátorház.

Call Now Button