Amikor az ország Ferenc Jóskájává vált…

Százötven éve, 1867. június 8-án koronázták magyar királlyá Ferenc József osztrák császárt és királynévá feleségét, Erzsébet császárnét a budavári Nagyboldogasszony-templomban. Az évforduló alkalmából nyílt kiállítás 2018 végéig tekinthető meg a Mátyás-templomban.

Vélhetően az 1848–1849-es szabadságharc leverését követően nem sokan gondolták azt, hogy egyrészt Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázzák, másrészt pedig valaha is Ferenc Jóskaként fogják emlegetni. Pedig megértük mindkettőt, és az 1867. június 8-án a magyar rendek által is trónra emelt új uralkodó nevéhez Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő időszaka kötődik. Sokan állítják, későbbi népszerűségéhez nagyban hozzájárult felesége, Erzsébet, vagy ahogy az egész világ megismerte, Sissi királyné népszerűsége.

Ferenc József a szabadságharc leverése után neoabszolutista kormányzást folytatott, megkísérelte Magyarországot beolvasztani az egységes, központosított birodalomba. A császárt 1852-es magyarországi látogatása idején néma megvetés övezte, öt évvel későbbi látogatásán sem közeledett egymáshoz uralkodó és népe, de Ferenc József felesége, Sissi a magyarok iránt érzett szeretete és Andrássy Gyulával ápolt barátsága révén belopta magát a magyarok szívébe. Az óvatos reformokkal is kísérletező Ferenc József a sorozatos külpolitikai kudarcok után rákényszerült a birodalom lényegi átalakítására, ami végül elvezetett a kiegyezéshez, az 1867. május 29-én elfogadott úgynevezett közösügyi törvénnyel létrejött az Osztrák–Magyar Monarchia.

A politikai folyamatot az alig egy héttel későbbi koronázás tetőzte be: I.Ferenc József császárt és feleségét 1867. június 8-án, a pünkösd előtti szombaton Magyarország királyává és királynéjává koronázták a budavári Mátyás-templomban. A koronázási jelvényeket két nappal korábban a királyi palotában található őrzőhelyéről a királyi lakosztályba vitték. A koronát méretre igazították, parafával és szattyánbőrrel bélelték ki, majd a jelvényeket másnap az összes budai és pesti templom harangzúgása mellett a Mátyás-templomba szállították. Aznap tartották a koronázási ceremónia főpróbáját, amelyre szükség is volt, mert bonyolult rendjét 21 oldalas szertartáskönyv rögzítette.

A nagy napon hajnali négy órakor 21 ágyúlövés ébresztette a város lakóit. A koronázási menet hét órakor indult a királyi palotából a templomba, ahol a magyar koronázások történetében először a királynét nem a király utáni napon, hanem férjével egyszerre koronázták meg. A templom teljes belső tere arannyal díszített bordó bársonyban pompázott, főhajójában két pár trónt helyeztek el, az egyiken a koronázás előtt, a másikon utána foglalt helyet a királyi pár. Az eskütételt követően Simor János hercegprímás szent olajjal kente fel Ferenc Józsefet, aki magára vette a palástot, Szent István pallosával megtette a szokásos keresztvágást, majd az oldalán függő hüvelyébe rejtette a kardot. Ezután a hercegprímás és a nádort helyettesítő Andrássy Gyula miniszterelnök a király fejére tette Szent István koronáját. Jobb kezébe adták a jogart, a balba az országalmát, és harangzúgás, valamint a katonaság sortüze közepette felvezették a trónra. Ezután következett a királyné koronázása, amely kizárólag egyházi szertartás volt. Erzsébetet a veszprémi püspök kente fel, aki az úgynevezett házi koronát helyezte a fejére. A hercegprímás és Andrássy a király fejéről levett Szent Koronát a királyné jobb vállához érintette, majd kezébe adták a jogart és az országalmát. Ezt követte az ünnepi mise, Liszt Ferenc ez alkalomra komponált Koronázási miséje (a zeneszerzőt nem hívták meg, csak a karzatról nézhette az eseményeket), melynek elhangzása után Erzsébet kíséretével visszament a királyi palotába.

A menet átvonult a mai Kapisztrán téren álló helyőrségi templomba, aholFerenc Józsefaranysarkantyús vitézeket avatott. A király ezután a pesti Belvárosi Nagyboldogasszony-plébániatemplom előtti, mai Március 15. térre lovagolt, és egy emelvényen nyilvánosan letette a koronázási esküt. Innen a mai Széchenyi István térre mentek, és a király felrúgtatott a koronázási dombra, amelyet április 26. és június 5. között építettek a 72 vármegyéből küldött földből. A domb tetején megtette a napvágást a négy világtáj felé, azt jelképezve, hogy az országot bármely irányból fenyegető ellenségtől megvédi, eközben a díszlövésektől megriadt állat két lábra emelkedett. A menet a Lánchídon át tért vissza a budai palotába, ahol a király koronában és Szent István palástjában, a királyné a koronáját jelképező diadémmal a fején részt vett a lakomán. Ezzel egy időben a Vérmezőn ökörsütést rendeztek.

A királyi pár az országtól koronázási ajándékként a számukra felújított gödöllői Grassalkovich-kastélyt kapta, továbbá kétszer ötvenezer aranyforintot, utóbbit a hadirokkant honvédok, illetve hadiárvák javára ajánlották fel. A koronázáskor viselt uralkodói ruhákat a ceremóniát követően – az akkori szokás szerint – a templomnak adományozták, és liturgikus ruhákká alakították.Az ünnep alkalmából több ezüst és arany emlékérmet bocsátottak ki. A ceremóniáról Jókai Mór is megemlékezett Királykoronázás című írásában, a koronázás több festőművészt is megihletett, mások mellett Székely Bertalant és az osztrák Eduard von Engerthet.