Adókedvezmény gyógyszerre?

Érdekli évi akár 150 ezer forintos adó-visszatérítés? Egészségpénztárral elérhető.

Az egyéni befizetései után igényelhető 20% kedvezmény önmagában is remek lehetőség. De ez nem minden. Az egészségpénztárak tagjai ugyanis további adókedvezményt vehetnek igénybe. Ehhez mindössze annyit kell tenniük, hogy az pénztári megtakarításukat 2 évre lekötik, ebben az esetben erre az összegre évente 5, azaz két év alatt már 10 százalék plusz adó-visszatérítés jár.

Az egészségpénztárakkal a hazai háztartások legtöbb megtakarítási céljára egyszerűen és hatékonyan lehet spórolni. Az egész család támaszkodhat rá. Egészségpénztári megtakarításból többek között egészségügyi szolgáltatások, például vizsgálatok, szűrések mellett a gyógyszereket, szemüveget is kifizethetik a pénztártagok, sőt úgynevezett önsegélyezés keretében – rövid várakozás után – a terhességtől, a gyerekápolástól az iskoláztatáson keresztül az idősgondozásig nyújtanak megoldást a kasszák. Ráadásul az egész család élhet ezekkel a lehetőségekkel. Munkanélküliség esetén egészségszámlánkról kiegészíthetjük jövedelmüket, egészén a diplomáig finanszírozhatjuk innen a gyerekek tanulmányait, de lakástörlesztésre, idősgondozásra is lehet költeni ebből a forrásból.

Az egészségpénztárakkal érdemes számolni!

https://www.youtube.com/watch?v=WXzBVD-xJHE