A Vígszínház új évadának bemutatói

Tolsztoj, Shakespeare, Spiró, Molnár és még sokan mások

Nagy Gatsby, Anna Karenina, II. Richárd, Mágnás Miska – változatos és sokat ígérő a Vígszínház jövő évre szóló bemutatóinak sora, amelyet Eszenyi Enikő, a színház igazgatója ismertetett budapesti sajtótájékoztatóján. A 124. évadjára készülő intézmény az idén megkapta a Superbrand címet és minősítést. 

A nagy múltú színház közönsége ezúttal is izgalmas évadra számíthat, szeptembertől a társulat jó néhány „nagy dobással” rukkol ki, egymást érik majd a különleges előadások. Ezek létrehozását segíti, hogy a társulat hét új taggal bővül, de érkeznek vendégek is, főként rendezők, akiket Eszenyi Enikő, a színház igazgatónője szívesen hív meg érvről évre. Új, zenés darab születik, melyet a Vígszínház fiatal alkotói közösen hoznak létre. F. Scott Fitzgerald műve nyomán A nagy Gatsby titokzatos múltú címszereplőjét Wunderlich József alakítja, élete nagy szerelmét, Daisyt, Waskovics Andrea játssza, Tomot Ember Márk, Nicket pedig Ertl Zsombor. A színpadi változat zenéjét Kovács Adrián komponálta, szövegkönyvét Vecsei H. Miklós írta, dalszövegeit Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila jegyzi, aki egyben az ősbemutató rendezője is.

Csaknem 20 év után újra lesz operettbemutató is a Vígben,  méghozzá a Mágnás Miska. A főszerepben Szilágyi Csengét és ifj. Vidnyánszky Attilát láthatjuk, a társulathoz csatlakozik Hirtling István is. A szereposztás a színház új, fiatal tagjainak, Horváth Szabolcsnak és Dobó Enikőnek is lehetőséget ad a bemutatkozásra. A  különleges világú, formabontó előadást Eszenyi Enikő rendezi.

Börcsök Enikő, Kern András, Lukács Sándor

A Pesti Színház első bemutatója Spiró György nagyszerű komédiája, a Honderű lesz, amelyet Valló Péter rendező állít színpadra. Orosz Ákos, Börcsök Enikő, Lukács Sándor, Kern András és Márton András összjátéka nagyszerű élménynek ígérkezik.

A Pesti Színház következő bemutatója Tolsztoj egyik legcsodálatosabb alkotása, az Anna Karenina lesz Roman Polák, a Szlovák Nemzeti Színház korábbi igazgatója rendezésében. Anna Kareninát Petrik Andrea játssza, szerelmét, Vronszkijt Orbán Levente, Levint Kiss Gergely Máté, ők is a Vígszínház új tagjai lesznek a következő évadtól. Karenin szerepében Hegedűs D. Gézát láthatjuk.

Folytatódik a Vígszínház népszerű Shakespeare-sorozata is. A szerző egyik legköltőibb darabját, a II. Richárdot a Pesti Színházban Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója rendezi, Vecsei H. Miklós főszereplésével.

Molnár Ferenc, a színház legendás háziszerzője 24 évesen A doktor úrral mutatkozott be először a Vígszínházban. Írói világát, briliáns mondatait, sajátos humorát ma is rajongva szereti a közönség. Az előadást Zsótér Sándor rendezi, a főszerepben Fesztbaum Béla.

Rudolf Péter rendezőként tér vissza ismét, ezúttal a Pesti Színházban A nyugati világ bajnoka című komédiát állítja színpadra. A szerző Synge humora és naiv mesélőkedve jó szórakozást ígér. A legjobb vígjátékok egyikében szintén új társulati tag, Kőszegi Ákos mutatkozik be.

Eszenyi Enikő

Eszenyi Enikő elmondta: nagy öröm számukra, hogy A diktátort beválogatták a POSzT versenyprogramjába, és A Pál utcai fiúkat is láthatja majd a pécsi közönség. A Vígszínház A testőrrel és a Pentheszileia-programmal vendégszerepel június 14-én a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, aztán a társulat tovább folytatja útját Székelyföldön. Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson a Kinek az ég alatt már senkije sincsen és a Hallgatni akartam című előadásokat láthatják a nézők.

A Vígszínház segíti a független társulatokat, a tavalyi évadhoz hasonlóan a Pesti Színházban az idén is megrendezik a Független Színházi Fesztivált.

– Szeretnénk, ha a nézőink is megismernék ezeket a nagyszerű alkotókat és csapatukat – mondta Eszenyi Enikő, aki azt is bejelentette, hogy a közelmúltban különösen nehéz helyzetbe került Maladype Társulat egyik előadását befogadja a Vígszínház Házi Színpada. Várják a közönséget a Független Színházi Fesztiválra, június 7–8-án és 11-én a Maladype Színház, a Frenák Pál Társulat és a Forte Társulat előadásaira.

A Vígszínház fiatal alkotói

A sajtótájékoztató végén Eszenyi Enikő átvette a Superbrands-díjat, melyet a kimagasló minőség és a márkaépítésbe fektetett munka elismeréseként ítéltek oda a Vígszínháznak. Az igazgatónő végül a sajtótájékoztatón büszkén elújságolta azt is, hogy soha ennyi bérletet nem vásároltak még elővételben a színház új bemutatóira, mint az idén eddig!

www.vigszinhaz.hu