Az Európa-szerte ismert festőművész, Tisza-Kalmár György hitvallása szerint a lélek festményein a lehetetlent, a lélek rezdüléseit igyekszik ábrázolni. Azokat, amelyek mindenkinél mások, és minden pillanatban változnak. Ezeket a pillanatokat megörökíteni a festészet tiszta, hagyományos eszközeivel, és ezzel segíteni – ez a küldetése.
Élete során csaknem negyven évet a festészet és több mint húsz évet a természetes gyógymódok tanulmányozásával töltött el. Hogyan is kezdődött? Már gyermekkora óta az volt az álma, hogy festőművész legyen, az első tárlatát 1992-ben Gerzson Pál nyitotta meg, de valami hiányérzete volt. Ekkor kezdett el foglalkozni a természetgyógyászattal. Meghatározó élmény volt számára, amikor rájött, hogy a gyógyítást össze kell kapcsolnia a művészettel. Így születtek meg gyógyító képei, az úgynevezett csakraképek.
Az alkotó szerint a lélekgyógyítás egyik legfontosabb eszköze a művészet. Úgy véli, az intuitív módon készített, tudatos színhasználattal alkotott festmények a csakrák stimulálásának igen hatásos formái.
– Ez az egyedi természetes fényterápia a testre és a lélekre egyaránt energetizáló hatással van. A színek nemcsak a szem, hanem egyéb érzékelőrendszerünk segítségével, például a bőrön keresztül is kifejtik hatásukat. Szemünkkel a meglévő fényspektrumnak csupán nyolc százalékát tudjuk észlelni, mégis a fennmaradó kilencvenkét százalékot úgy kezeljük, mintha nem is létezne – magyarázza.
Tisza-Kalmár György szerint a szín a fény különböző megjelenési formája, energia, elektromágneses rezgés. A színek felhasználásával elkészített kép pedig a rezgése átadásával képes a gyógyításra.
Az alkotó vallja: megfelelő frekvenciájú, tisztaságú szín segítségével visszaállítható az eredeti egyensúlyi állapot.
– Míg korábban még az volt a művészet szerepe, hogy a lelket felemelje, azt gyógyítsa, mára üzletág lett. Márpedig ahol nincs művészet, ott tömeges betegség lép fel. Vissza kell hát adni a művészetnek a szerepét – mondja.
Tisza-Kalmár György festő, grafikus, faszobrász Pesterzsébeten született 1952-ben. Első mestere Benkő René volt, majd Barcsay Jenő és Borsos Miklós segítette pályáján. 1979-től Bécsben, 1985-től pedig Londonban élt, 1988-ban tért vissza Magyarországra. Festészetében a végtelenséget éreztető, egymásba örvénylő szín-formák játszák az uralkodó szerepet. Faszobrászként sajátos szimbolikájú, organikus formakincsű nyílászárókat, bútorokat farag.
