A Gerecsét bemutató látogatóközpont épül Péliföldszentkereszten

A Gerecsét bemutató látogatóközpont alapkövét tette le a Don Bosco Szalézi Társasága a Komárom-Esztergom megyei Péliföldszentkereszten, az egy év alatt elkészülő beruházásra 215 millió forint uniós támogatást nyertek el.

Ábrahám Béla, a rend tartományfőnöke elmondta, a fejlesztés a helyi és a térségi kulturális, épített és természeti örökség turisztikai hasznosítására irányul. A projekttel egy olyan turistafogadó és interaktív bemutatóközpont jön létre, mely a Gerecse Natúrparkra irányítja a figyelmet. A 370 négyzetméteres létesítményben kiállítóteret, előadóteret, interaktív foglalkoztatót és ajándékboltot alakítanak ki. A beruházást a Szalézi Lelkigyakorlatos Ház valósítja meg.

Péliföldszentkereszt jelentős turistaforgalmat bonyolít le, áthalad a területen az országos kéktúra, valamint érinti a Nyerges 20/40 és a Kinizsi 100 teljesítménytúra. A térségben élénk a lovas és a kerékpáros turizmus.

Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében hangsúlyozta, a térség idegenforgalma, vendéglátása folyamatosan fejlődik. A helyi turisztikai fejlesztések közül megemlítette a lábatlani, a nyergesújfalui, valamint a dömösi látogatóközpontokat, amelyek szintén a közeljövőben épülnek meg. Szólt arról is, hogy a helyi közösségeknek kiemelt szerepük van az idegenforgalom erősödésében, példaként az esztergomi, búbánatvölgyi természetházat, valamint a kesztölci rendezvényeket emelte ki.

A Don Bosco Szalézi Társasága római katolikus férfi szerzetesrend, hivatása a fiatalok oktatása és nevelése iskolákban, szakiskolákban és különféle ifjúsági intézményekben. Magyarországon 1913-ban telepedtek le Péliföldszentkereszten, ezért a rend hazai tagjai különös tisztelettel fordulnak a zarándokhely felé.