A Dr. Chen Patika gyára

Az Oriental Herbs Kft. (Dr. Chen Patika) 1994-ben alakult családi vállalkozásként, és a több mint 20 év alatt számos változás történt. Mára Európa kiemelkedő TCM-vállalatává* nőtte ki magát, valamint meghatározó szereplője lett a piacnak. Míg kezdetben a termékek csak hazánkban voltak kaphatók, napjainkra az EU több országában is hozzáférhetők az egészségtudatos vásárlók számára. A Dr. Chen Patika a hagyományokban gyökerezik, lépést tart a tudomány fejlődésével és mindenkor kiváló minőségre törekszik.

A GVOP (Gazdasági versenyképesség operatív program az unió fejlesztési támogatásainak egyik programja) pályázatának megnyerése lehetővé tette az ÁNTSZ által 2000-ben engedélyezett budapesti üzem korszerűsítését, modernizálását. A 2006-ban zöldmezős beruházásként átadott telephely két csarnokának (készáruraktár és irodák, alapanyagraktár és termelőüzem) bővítése 2010-ben történt meg egy új, könnyűszerkezetes harmadik csarnok üzembe helyezésével. Már a tervezés során is a környezettudatos szemlélet került a középpontba: a gyárban Magyarországon egyedi módon geotermikus energiát használunk.

Az üzem a legmagasabb elvárásoknak is megfelel. A mosható falak, a zárt technológiai rendszer, a külső szennyezés kizárása biztosítja a magas higiéniai követelményeket. A szűrt levegő bevitele és a portalanított levegő kiáramoltatása annak a légkezelő rendszernek köszönhető, amely a gyógyszergyártási körülményeket biztosítja (GMP). A rendszer több szűrővel működik, 1 óra alatt 18–20 ezer köbméter levegőt cserél.

Saját, igényesen megépített laboratóriumunk lehetővé tenné komoly, akkreditált módszerek alkalmazását is, de ma még csak egyszerűbb azonosítási, ellenőrzési tevékenység folyik itt. Az alapanyagok és késztermékek szükséges azonosító, minősítő vizsgálatait, mikrobiológiai és hatóanyag-vizsgálatokat elismert független, specializált, akkreditált laborokban végeztetjük.

A növényi alapanyagok nagy részét Kínából szerezzük be. A kínai alapanyagok csak megbízható beszállítótól kerülhetnek hozzánk, ellenőrzött minőségű növényi anyagokat gyártó és feldolgozó cégekkel vagyunk kapcsolatban ottani gyógynövényszakemberek bevonásával. Dr. Chen évente több alkalommal látogat el beszállítóinkhoz. Ezenfelül Európából, Dél-Amerikából és Indiából is hozunk be alapanyagokat. Az ellenőrzött minőségű segédanyagokat hazai forgalmazóktól vásároljuk, de csak kis mennyiségekben. Célunk, hogy a speciálisan holisztikus szemlélet alapján összeállított receptúrák minél kevesebb technológiai segédanyagot tartalmazzanak.

Dr. Chen Zhen és szakmai csapata mára több mint 300 terméket fejlesztett ki, amelyek sikeresek mind itthon, mind az EU más országaiban (például Németországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Cipruson, Romániában, Horvátországban, Görögországban), nagyobb drogériákban, szupermarketekben, gyógyszertárakban és bioüzletekben kaphatók. A Dr. Chen Patika közel 100 védjegybejegyzéssel rendelkezik.

Az üzemben teákat, teakeverékeket, italport, kemény zselatinkapszulákat és folyékony készítményeket, oldatokat állítunk elő. A csomagoláshoz aromazáró fóliát is használunk, amely a minőségmegőrzési idő alatt garantálja a hatóanyag-tartalmat és a megfelelést a minőségi elvárásoknak. Filterezőüzemünkben az automata készülékeken a betöltött teakeverék filterbe zárása után azonnal aromazáró fóliába kerül, amely biztosítja az egyadagos csomagolású teák élvezeti értékének és hatóanyagának hosszú idejű eltartását. A kapszulázó üzremrészben keményzselatin kapszuláink nagyobb részt buborékfóliás (bliszter) csomagolásba, illetve tégelyekbe kerülnek. Az oldatüzemben szintén automata gépsoron lehet megtölteni a folyadéküvegbe szánt termékeinket, amelyeket a gépsoron dugóznak, címkéznek, jelölnek. A termékek dobozolása és készre csomagolása is itt történik.

Jelenleg heti 5 munkanapon, egy műszakban dolgozunk, automata készülékeink nagy termelékenységűek, vagyis nagy a kapacitásunk, ami további fejlődést is lehetővé tesz.

Támogató és harmonikus munkakörnyezetet építettünk, amelyben munkatársaink odafigyelve és egymást segítve készítik termékeinket. Csomagolórészlegünk kizárólag emberi erőforrást használ, ezzel is erősítve elkötelezettségünket, hogy csökkent munkaképességű dolgozóknak is tudjunk megfelelő munkát biztosítani. 2007-ben elnyertük a Nemzeti Fejlesztési Hivatal „Az egyenlő esélyekért” szakmai díját.

Szigorú ellenőrzés, kiváló minőség

2006 óta üzemünk folyamatosan megfelel az ISO 9001 és ISO 14001, azaz integrált minőség- és környezetirányítási rendszer elvárásainak, 2010-ben pedig minősítése GMP (Good Manufacturing Practice, Jó gyártási gyakorlat) szerint is megtörtént. A vállalat elkötelezett a készítmények minőségének rendszeres ellenőrzése iránt, hogy a piacra kerülő termékek megfeleljenek a legmagasabb minőségi előírásoknak. A gyártási folyamatokban a legkorszerűbb rendszerek segítik a munka előrehaladását, mint például a gyógyszergyártási technológiában használt légcsererendszer.

* A TCM a Traditional Chinese Medicine, azaz a hagyományos kínai orvoslás (HKO) rövidítése.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei