A 2019-es év a csúcsboroké volt a magyar borfogyasztásban

Jó évet zárt a Varga Pincészet

2019 a fordulat éve volt, a magyar borfogyasztó a csúcsborok mellett tette le a voksát, az alacsony ár versenyhátránnyá vált. Borivó nemzetből borkóstolóvá vált a magyar. A fogyasztó egyre biztosabb ítéleteiben, magas árakkal sem lehet megtéveszteni, a prémiumszegmens iránt nő az érdeklődés, mégis jelentősen csökkennek az árak. A Varga Pincészet nemzetközi sikerei hozzájárultak az értékesítés növekedéséhez, a pincészet értékesítése literben számítva 12% -kal nőtt, ezen belül a prémiumborok növekedése 50% volt. Csökkent viszont a feldolgozott szőlő mennyisége.

„Meggyőződésem – nyilatkozik Varga Péter alapító-tulajdonos –, hogy néhány év múlva visszatekintve 2019-et a fordulat évének fogjuk tartani a magyar borfogyasztásban. Ez az az év, amikor a magyar borfogyasztó egyértelműen a csúcsborok mellett tette le a voksát. Azt persze, hogy mi a csúcsbor, azt ő dönti el. Lejárt az ideje a 4–5 ezer forintra felárazott lőréknek is, nem csak a 200–300 forintos boroknak. Soha ilyen kevéssé nem számított az ár, mint napjainkban. A magyar borpiacnak korábban is sajátossága volt, hogy nem az alacsony, hanem a közepes árszegmensben lehetett eladni a legtöbb bort. Az elmúlt évben azonban az alacsony ár kifejezetten versenyhátránnyá vált. Pincészetünknek nagyon nagy szerencséje, hogy boraink folyamatos nemzetközi sikerei az elmúlt évben értek csúcsra. 2019. évben 16 aranyérmet, közöttük 2 nagyaranyat szereztünk a legnagyobb, legjelentősebb nemzetközi borversenyeken, a többszörösét, mint amit magyar pincészet valaha elért. A sikerek is közrejátszhattak abban, hogy prémiumboraink értékesítése mintegy 50%-kal nőtt és megközelítette a 800 ezer palackot. A növekedés még nagyobb is lehetett volna, de több fajtánál nem rendelkeztünk elegendő készlettel.”

„A piaci trendek változását – elemez Varga Máté Péter ügyvezető tulajdonos – a borfogyasztási szokások megváltozása okozza. Borivó nemzetből borkóstolóvá vált a magyar. A gasztroforradalomnak is köszönhetően egyre tudatosabban kóstoljuk a borokat. Már nemcsak fehér-, rozé- vagy vörös-, száraz vagy édes bort akarunk, hanem az ételekhez hasonlóan, egyértelmű, tiszta ízeket, illatokat keresünk, sokkal magasabbak az elvárásaink, mint korábban. Négy-öt évvel ezelőtt egy akciós időszak legnagyobb dobása mindig a legalacsonyabb árú bor volt. Ma már a kereskedelem a legalacsonyabb árszegmensben keveset akciózik. Az emberek nem jól járni, hanem jót inni akarnak. Csökken az értékesítése a túlárazott boroknak is. A fogyasztó egyre biztosabb ítéleteiben, magas árakkal sem lehet már megtéveszteni. Érdekes jelenség, hogy bár a prémiumszegmens iránt nő az érdeklődés, az árak mégis drasztikusan csökkennek.”

Az elmúlt évben jelentősen nőtt a Varga Pincészet értékesítése a 2018. évi 12,2 millió literrel szemben 13,7 millió litert adtak el, és ennek következtében 5 milliárd forintról 5,8-ra nőtt az árbevétel és 150 millióról 200-ra a nyereség. Kis mértékben nőtt a létszám, az évben átlagosan 191 főt alkalmaztak. Csökkent viszont a szőlőfeldolgozás, az előző években megszokott 20,5 millió kilogrammal szemben 2019-ben csak 17,5 millióból készült bor. A csökkenés oka részben az alacsonyabb szőlőtermés, részben a pincészet magas óborkészlete és korlátozott tárolókapacitása volt. Több mint 500 millió forintot költöttek beruházásokra. A fejlesztések legfontosabb eleme a palackozás korszerűsítése, aminek eredményeként a 10 000 órás palackozókapacitás 14 000-re nőtt úgy, hogy a szükséges munkaerő 30%-kal csökkent.

Call Now Button