9 nap alatt a Föld körül – a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál múltja és jelene

Az idén már 25 éves jubileumát ünneplő Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál a Kis-Duna mente térség legkiemelkedőbb kulturális programja minden év augusztusában. A szervezők fő célja a népi kultúra (néptánc, népzene, egyéb kulturális értékek) bemutatása és népszerűsítése a Magyarországra érkező közel 20 ország művészeinek, valamint a magyar népművészet kincseit őrző és ápoló együttesek magas színvonalú egyedi produkcióin keresztül.

A fesztivál Kis-dunai Népzenei és Néptánctalálkozó elnevezéssel indult Ráckevén 1987-ben és nőtte ki magát nemzetközi folklórfesztivállá. A fesztivál három településen – Ráckeve, Tököl, Százhalombatta városokban – zajlik azonos időszakban, azonban 2018-tól Ráckeve helyett Szigetszentmiklós lesz a harmadik fogadó város.

Minden évben gazdag programkínálattal találkozhatunk: koncertek, gyermekszínházi programok és az elmaradhatatlan táncpanoráma előadások. Augusztus 12-én Boban Markovič koncertje nyitja meg a fesztivált, melyet 14-én a Csík Zenekar követ. 16-tól 19-ig esténként a „Táncpanoráma” műsorokban 4–5 külföldi együttes mutatkozik be, majd augusztus 20-án a fesztiválon részt vevő néptáncegyüttesek felvonulása és fergeteges gálaműsora zárja az eseménysorozatot.

Augusztus 13–19. között délutánonként a Gyerekek Summerfestje is sok érdekes programot kínál a gyermekműsorokon keresztül a táncházon át egészen a nemzetközi játékokig. A rendezvény minőségi elismerése, hogy a CIOFF (Nemzetközi Néptáncfesztivált Szervezők Világszövetsége) védjegye alá tartozik, melynek használatának lehetőségét 2018-ban Szigetszentmiklós is megpályázta.

Az elmúlt években valamennyi kontinensről több mint 100 ország néptáncosa és zenésze vett részt a Summerfest rendezvényein. Idén többek között vendégeink lesznek: Ciprus, Észtország, Guatemala, Palesztina, Paraguay.

Kinek ajánljuk? Augusztus 12–20. között várjuk mindazokat, akiket érdekel a hagyományos kultúra, akik nem csak nézni szeretik, hanem megélni és kipróbálni is. Akik szeretik a jó zenét, akik a nap bármely szakában, akár éjszaka is képesek beülni egy jó koncertre. Akiknek kisgyermekeik vannak és szeretnének velük délutánonként családi programokon részt venni úgy, hogy nem kell hazamenni etetni, mert a szervezők a baba-mama szoba berendezésével erre is gondoltak, és biztosítanak helyet. Ajánljuk fiataloknak, középkorúaknak, idősebbeknek, mindazoknak, akik nyitottak más népek kultúrájára.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei