Programdömping lesz a múzeumok éjszakáján

Különleges vezetések, épületbejárások, városi séták, koncertek, divatbemutatók, „kincskereső” programok és az év többi napján nem látogatható helyszínek sokasága várja az érdeklődőket Budapest múzeumaiban és kiállítóhelyein a 15. múzeumok éjszakáján szombaton.

Országszerte több mint 320 intézmény kétezer programot regisztrált a Múzeumok éjszakájára, melynek idei kiemelt témája az értékőrzés, fővárosa pedig Debrecen lesz.

Túlvilági séta a Nemzeti Múzeumban

Számos programmal készülnek a fővárosi intézmények is. A Magyar Nemzeti Múzeum „túlvilági” sétát indít, továbbá régészeti helyszíneléssel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, koncertekkel, tangóórával várják a látogatókat, akik a múlt számos alakjával találkozhatnak, például egy török kori boszorkányt is kihallgathatnak.

Gótikus chill-out zone és panoráma a Nemzeti Galériában

A reprodukálás, a restaurálás és az újragondolás jegyében zajlik idén a Múzeumok éjszakája a Magyar Nemzeti Galériában (MNG), amely szombaton új szemszögből mutatja meg kiállításait és műkincseit. Az est témáját Georg Baselitz Újrajátszott múlt című kiállítása ihlette, melyben szombat este négy alkalommal tartanak meditációs órát, a gótikus szárnyas oltárok között pedig „gótikus chill-out zone-t” alakítanak ki.

Az este folyamán félóránként indulnak változatos témájú tárlatvezetések, de a látogatók a panorámát is élvezhetik a Budavári Palota kupolájából vagy az épület fröccsteraszáról.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Cipők és koncertek a Néprajzi Múzeumban

A Néprajzi Múzeum a jelenleg futólábbeli-kiállításra fűzi fel kínálatát: cipőmesék a színpadon, mamuszkészítés az alkotótérben, beszélgetés egy világbajnok cipésszel, valamint épületséták, tárlatvezetések, „vízszintes közösségi műélvezet”, koncertek, gyermekprogramok, nyomkereső játék, zárásként pedig hajnali görög táncház várja a betérőket a Kossuth téri otthonától búcsúzó múzeumban.

Az Iparművészeti búcsúzik, a Vasarely újranyit

Az Iparművészeti Múzeum Üllői úti főépülete a felújítás előtt utoljára vesz részt az eseménysorozatban, itt divatbemutató és tárlatvezetések mellett workshop és alkotóműhely is szerepel a programjai között; az óbudai Vasarely Múzeum ellenben éppen a Múzeumok éjszakáján nyílik meg az épület átfogó felújítása után.

Arany a Széchényiben

Arany János áll az Országos Széchényi Könyvtár kínálatának fókuszában, a látogatók így megtekinthetik például a Toldi-trilógia, a Tetemrehívás és más Arany-művek kéziratát. A látogatók elemlámpával sétálhatnak a raktárakban, szentivánéji hajszán vehetnek részt, felfedezhetnek egy idáig lappangó Ady-kéziratot és élvezhetik a magyar rajzfilm aranykorának zenéjét is.

Shakespeare Szentivánéji álma a Vajdahunyadvárban

Shakespeare Szentivánéji álom című komédiájának világát elevenítik meg a Magyar Mezőgazdasági Múzeum (MMGM) programjai, melyek között lesznek nyomozójátékok, középkori forgatag, vártörténeti séták és borkóstoló is. Ezen az estén megnyílnak a Vajdahunyadvár látogatók elől máskor elzárt részei, de az MMGM kalandos gyűjteménylátogatásokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel és éjszakai toronytúrával is készül.

David Lynch a LuMuban

A látogatók is belebújhatnak a Ludwig Múzeum teraszán felépített tévéinstallációba, de a közönséget exkluzív tárlatvezetés, egy ritka David Lynch-dokumentumfilm, dj-szett, szitaműhely, homlokzati fényfestés és biciklis városnézés is várja.

Apponyi-hintó a sírkertben

A Múzeumok éjszakáján mutatják be a Fiumei Úti Sírkertben a felújított Apponyi-hintót, amelyet a világ legnagyobb gyászhintói között tartanak számon. A temetőben tematikus séták indulnak, sötétedéskor a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató felfedezettjei adnak koncertet, miközben a temető mauzóleumait fényfestéssel díszítik.

Fegyverek és Petőfi

A Hadtörténeti Múzeum a Fegyvertörténeti Látványraktár megnyitásával várja a látogatókat, a Petőfi Irodalmi Múzeum programjában pedig többek között koncertek, slam poetry, különleges tárlatvezetések és Toldi szabadulószoba szerepelnek.

MTI Fotó: Kallos Bea

Thai fagyi és tévé

A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban többek között megtudható, mitől különleges a thai fagylalt, a Magyar Képzőművészeti Egyetem jótékonysági árverést hirdetett, és bejárásokat tart az Andrássy úti főépületben csakúgy, mint az Epreskertben. Az MTVA-, Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelyre érkezők a kiállított tárgyak és fotók segítségével 1881-től napjainkig kapnak betekintést a magyar audiovizuális kultúra világába.

Történelem- és fizikaórák

A Terror Háza Múzeum rendhagyó történelemórákat tart, a Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteményeiben jövőtervezésen és különleges fizikaórákon lehet részt venni, expedíciós rejtélyszoba várja a felfedező kedvűeket a Magyar Természettudományi Múzeumban és megnyílik a Keleti pályaudvar személykocsiműhelye is.

A Múzeumok éjszakájának teljes programja a www.muzej.hu honlapon érhető el.

Egy karszalag, a BKV-járatokra is

A fővárosban a programhelyszíneket az idén is egyetlen karszalaggal lehet végiglátogatni, amely nem csak az intézményekbe történő belépésre, de a BKV múzeumi buszjáratainak és az elektromos kisautó-körjáratoknak a használatára is jogosít.

Az eseményhez kapcsolódóan délután a Magyar Nemzeti Múzeumban Für Anikó színművész, az esemény arca-szóvivője leplezi majd le és mutatja be az érdeklődőknek az idei Múzeumok éjszakája alkalmából meghirdetett Be a múzeumba! című pályázat zsűridíjas használati tárgyát, ezt követően pedig a Néprajzi Múzeumban lebbentik fel a fátylat a pályázat közönségdíjas tárgyáról.

Június 24-én Budapesten tizenötödik, vidéken pedig tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Múzeumok éjszakáját, amelyet minden évben a leghosszabb naphoz, Szent Iván napjához közel eső szombaton tartanak meg.

Call Now Button