50 fölött is segít megőrizni az agy frissességét a rendszeres testmozgás

A hetente többször végzett mérsékelt testmozgás a legjobb módja annak, hogy az ember megőrizze agya frissességét ötvenéves kor felett is – állapították meg ausztrál kutatók.

A British Journal of Sports Medicine című folyóiratban közölt tanulmány szerzői 39 korábbi vizsgálatot elemezve jutottak arra, hogy a szív és az izmok rendszeres edzése van a legjobb hatással a kognitív funkciókra, azoknál is, akiknél már megkezdődött ezeknek a képességnek a leépülése – írta a BBC News. A kutatók szerint a rendszeres testmozgás bevezetése a mindennapokba minden életkorban jótékony hatással van az elmére és a testre. A tajcsiórák például hatékony mozgásformát jelenthetnek az olyan ötvenen túliak számára, akik nem szeretnének nagyobb fizikai kihívással járó testmozgást választani.

Már négyhétnyi mozgás is kimutatható

A fizikai aktivitás csökkenti egy sor betegség, köztük a 2-es típusú cukorbetegség és bizonyos rákos megbetegedések kockázatát, valamint a kutatók úgy vélik, hogy segít megakadályozni az agy természetes – öregedéssel járó – leépülését. A szakemberek szerint testmozgás közben a szokásosnál nagyobb adag vér, oxigén és tápanyag jut az agyba, fokozva annak egészségét és serkentve egy növekedési hormon termelődését, ami az új idegsejtek és idegsejtkapcsolatok kialakulása miatt fontos.

Az izmok edzése jótékony hatással van a memóriára és a végrehajtó funkciókra Fotó: Shutterstock

A Canberrai Egyetem kutatói korábbi tanulmányok elemzésével nézték meg, hogy legkevesebb négyhétnyi rendszeresen testmozgásnak milyen hatása van a felnőttek agyi funkcióira. Az eredmények szerint az aerob edzés fejleszti az olyan kognitív képességeket, mint a gondolkodás, az olvasás és a tanulás, míg az izmok edzése – például a súlyzózás – jótékony hatással van a memóriára és a végrehajtó funkciókra, úgy mint a tervezés és a szervezés képessége.

A munkába biciklizés vagy sétálás is aerob edzés

„Már heti egy-két mérsékelt testedzéssel fejlődés figyelhető meg a kognitív képességek terén, és annál nagyobb mértékű a változás, minél több a testmozgás” – állította Joe Northey, a tanulmány egyik szerzője. Az angol közegészségügyi szolgálat (Public Health England) munkatársaként dolgozó Justin Varney szerint a munkába biciklizés vagy sétálás is aerob edzésnek számít, és a nehéz bevásárlószatyrok cipelését is el lehet könyvelni erősítésnek. Az Alzheimer’s Research UK munkatársaként dolgozó David Reynolds szerint a fizikai aktivitás mellett ugyanolyan fontos szerepet játszik az agy egészségének megőrzésében a mentális aktivitás, a kiegyensúlyozott étrend, a mértékletes alkoholfogyasztás és a dohányzásmentes életmód.

Forrás: http://www.bbc.com/news/health-39693462

Akár ez is tetszhet A szerző további művei