„Mert álmaimban megteszem mit ébren tenni félek” – Álomfejtés Kováts Krisztával

Meg lehet-e zenésíteni Freudtól az Álomfejtést? Hát van, aki megtette: Kováts Kriszta megálmodta.

Kováts Kriszta és Szirtes Edina Mókus nem először fognak közös vállalkozásba. 2008-ban Arany János balladáiból (Arany-óra),  2011-ben pedig a Tao Te Kingből készítettek produkciót a Müpában. Mindkettő zeneszerzője Szirtes Edina Mókus, előadó-rendezője pedig Kováts Kriszta volt.

Most Freud Álomfejtés című lélektani alapművét zenésítik meg és állítják színpadra. Fábri Péter írt Freud műve alapján tizenhat dalszöveget, ezekre születtek az új dalok. De nemcsak különböző típusú álmokról és ébredésekről hallunk dalokat, hanem híres álmokról (Szent József álma) és híres álmodókról (Einstein, Magritte, Szabó Lőrinc) is. Gábriel, a sokoldalú művész (színész, énekes és képzőművész),  aki már az Arany-órában is együtt dolgozott Krisztával és Mókussal, rajzaival most is hozzáteszi saját álmait a produkcióhoz és most is énekel.

Az albumot a Gryllus Kiadó adja ki és a bemutató napján jelenik meg.

KOVÁTS KRISZTA – ÁLOMFEJTÉS
zenés freudizmus (álomvilágzene)

Zene: Szirtes Edina Mókus

Dalszövegek: Fábri Péter

vendég:  Farkas Gábriel (ének, rajz)

Közreműködik:
Veér Csongor – hegedű, billentyű, vokál
Kertész Endre – gordonka, vokál
Haraszti Krisztina – brácsa, vokál
Hegyaljai-Boros Zoltán – brácsa, vokál
Földes Gábor – bass, vokál
Fekete János Jammal – beatbox