Társadalmi jelenség, hogy egyszerre akarunk két lovat megülni. Egyik oldalon az önmegvalósítás, céljaink elérése, az azokhoz való ragaszkodás áll, míg a másik oldalon a valakihez tartozás, a család, a gyerekek, a boldog, közös öregkor. Ez a két elképzelés nagyon szépen hangzik, de bármennyire is erőltetjük, egyszerre nem oldható meg! – hívja fel a figyelmet írásában Aranyos Zsolt párkapcsolati szakértő.
Mint forró láva, úgy ömlik napról napra felém ez a felhívás: Gyerünk, élvezd az életet! Ne engedd, hogy bárki beleszóljon abba, hogy mit csinálj. Ne másoktól függjön a jókedved!
Egy fórumon olvastam, amint valaki azt írja, hogy ő megy előre, csinálja, jól érzi magát, és ha a párja más véleményen van, az nem érdekli. A legfontosabb, hogy neki jó legyen! Ha nem fejlődik a párja vele együtt, ahogyan elképzelése szerint fejlődnie kellene, akkor sajnos lemarad. Nem érdekli. Legfeljebb szakítanak.
Társadalmi jelenség, hogy egyszerre akarunk két lovat megülni. Egyik oldalon az önmegvalósítás, céljaink elérése, az azokhoz való ragaszkodás áll. Másik oldalon a valakihez tartozás, a közösség élménye, a család, a gyerekek, majd a boldog, közös öregkor. Ez a két elképzelés nagyon szépen hangzik, de bármennyire is erőltetjük, egyszerre nem oldható meg!
Ugyanis abban a pillanatban, hogy kimondunk egy szót, vagy elkészítünk egy vajas kenyeret, máris hatással leszünk valakire. A vajas kenyérhez kell vaj és kenyér. Ezt meg kell vásárolni egy boltban. A vásárlás és az elkészítés között pedig sok minden történik. Nem tudjuk kizárni magunkat a világból és az emberek közül. Ők hatnak ránk és mi is hatással vagyunk rájuk. Lehet, hogy reggel a vajas kenyér kenése közben a párunk hirtelen elcsúszik. Máris lőttek a reggelinek.
Sokan gondolják, hogy érzéseikre hallgatva választottak maguknak párt. Amikor konfliktushelyzet adódik, hamar kiderül, hogy olyan valakit kerestek, aki csak arra kell, hogy támogassa őket céljaik elérésében, vagy akiből erőt meríthetnek, esetleg vigaszt nyújtanak a régi csalódásokra. Rövid időn belül olyan küzdelemben találják magukat, ahol szeretnék megtartani pozíciójukat, és a másikról alkotott elképzelésüket azzal kapcsolatban, hogy neki mi a helye, feladata a megálmodott, elképzelt párkapcsolatban. Egy előre legyártott formába akarják erőltetni párjuk egyéniségét ehhez hasonló szavakkal: „Változz meg a kedvemért, ha szeretsz!” A végső cél: táncoljon úgy, ahogyan ő akarja.
A párkapcsolat olyan, mint a viharos tenger. Egy jó tengerész szereti a viharokat, mert azt legyőzni kihívás. Aki párkapcsolatban akar élni, annak a tengerészhez hasonlóan újra és újra le kell küzdenie a viharos helyzeteket. Nem a szélcsend fenntartása a cél. Aki pedig nem szereti a viharokat, mondják, az ne menjen tengerésznek.
Szerintem a párkapcsolat a legjobb dolog, ami férfival és nővel „történhet”. Ebben a közösségben éljük át először, hogy mit jelent egyetérteni valakivel valamiben, harmóniában lenni önmagunkkal és egy másik emberrel. Megtanít szeretni, nemcsak a másikat, hanem önmagunkat is. Itt nem önző szeretetre gondolok, hanem arra a vágyra, ami sarkall, hogy jobban megismerjük önmagunkat. Igazi önismeretre pedig csak közösségben, párkapcsolatban találhatunk. Ehhez nagyfokú alázatra van szükségünk, amit szintén itt tudunk a legjobban gyakorolni.
Ha csak az én utam akarom követni, és kizárólag az a legfontosabb, hogy jól érezzem magam, ahhoz nem társra, partnerre, feleségre, férjre van szükség, hanem egy robotra, rabszolgára.
Kérdés csak az, hogy valóban egymás rabszolgái akarunk lenni ott, ahol közösen szabadok lehetnénk?
