12 000 csomag készül az ország legnagyobb Mikulás Mikulás-rendezvényére

Diósgyőri Mikulás-vonat, 2018. november 22.–december 16.

Ma már tinédzserek azok a gyerekek, akik 15 évvel ezelőtt az első kivilágított Mikulás-vonaton érkeztek az ünnepi díszbe öltöztetett Lillafüredre. Azóta a szervezők által megálmodott Mesebirodalom közel 250 000 látogatónak nyújtott felhőtlen kikapcsolódást és hangulatos családi programot az adventi időszakban. A 100 fős állandó stáb idén a zsémbes Grincs történetét, a nagy Ho-ho-ho horgász téli kalandját és Aranyhaj esküvőjét dolgozta fel a tőlük megszokott humorral és kedvességgel.

November 22-én indult a diósgyőri Mikulás-vonat 25 napon át tartó rendezvénysorozata, ahol minden jelmez, díszlet, közös tánc és dal azért születik, hogy az érkező családok két és fél órára kiszakadjanak a hétköznapi rutinból, elmerülhessenek a mesék csodálatos világában.

„A 12 000 csomag összekészítése hetekbe kerül, mint ahogy a mesék, díszletek kitalálása is elkezdődik már ősz elején – tudtuk meg Boda Pétertől, a szervező alapítvány elnökétől. – Ebben az évben a forgatókönyvek megírásába, a helyszínek, a díszletek és a jelmezek megálmodásába, megtervezésébe, a mesék életre keltésének folyamatába profi szakembereket vontunk be a színház világából annak érdekében, hogy a hozzánk látogatók a jövőben is maradandó élménnyel gazdagodjanak.”

A Nívó-díjjal elismert rendezvényt karitatív céllal indította az Északerdő Zrt. és a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány, melynek köszönhetően elsőként a lillafüredi kisvasút rendelkezik lifttel ellátott kocsival, hogy meg tudják oldani a kerekes székes utasok szállítását. Ezenfelül minden évben 2000 fogyatékkal élő gyermek és felnőtt ingyenes részvételét biztosítják alapítványi támogatásként.

„Vonzó úti cél lettünk ebben az időszakban, egyre többen messziről jönnek, ezért is volt fontos, hogy az online fizetést biztosítani tudjuk. Egynapos kirándulás keretében vesznek részt a Mikulás-vonaton, előtte, utána feltérképezik a helyi gasztronómiát, elmennek a barlangfürdőbe, a diósgyőri várba. A lényeg azonban 15 éve nem változik – folytatja mosolyogva az elnök. – A kisvonatról leszálló gyerekek arckifejezése és visszaúton a csokis papírok zörgése.”

A Mikulás-vonatjegyek a kiemelt időszakokban, hétvégén és este egy fő részére 2600 Ft-ba kerülnek, a mikuláscsomag ára darabonként 900 Ft. A hétköznapi vonatokon délelőtt 1900 Ft-os, délután pedig 2100 Ft-os kedvezményes jegyárakkal utazhatnak a magánszemélyek és az óvodai, iskolai csoportok is.

A „Diósgyőrért” – Diósgyőri Vár Térségének Fejlesztéséért – Közhasznú Alapítványt 2002. november 25-én olyan magánszemélyek hozták létre, akik maguk is Miskolc-Diósgyőrben élnek, ezért fontos számukra, hogy az alapítvány nevében is megfogalmazott fejlődés valóban megvalósuljon.

Az alapítvány az elmúlt években hűen és eredményesen szolgálta létrejöttének céljait, a Mikulás-vonat életre hívásával azonban a megyehatáron is túlmutató, országos érdeklődést kiváltó családi programot kínál a Lillafüredi Állami Erdei Kisvasút üzemeltetőjével, az Északerdő Zrt.-vel együttműködésben.

A Mikulás-vonat programján az elmúlt 15 évben mintegy 100 mesehős szórakoztatott közel 250 000 embert: ebből 152 100 gyermek volt az, aki a várva várt csomagon felül a Mesebirodalom élményeivel is gazdagodhatott.

Az alapítvány és Miskolc város önkormányzati képviselőinek összefogása lehetővé tette 54 607 miskolci óvodás és kisiskolás gyermek ingyenes részvételét. Ezenfelül az alapítvány és az Északerdő Zrt. 13 991 fogyatékkal élő gyermek és felnőtt számára is biztosította a program elérhetőségét.

Az Északerdő Zrt. jelentős közjóléti szolgáltatásokat nyújt területén a Mikulás-vonaton kívül is. A lillafüredi erdei kisvasút mellett a Zemplénben is közlekedik kisvonat, amelyekkel minden időszakban felfedezhetők az erdő csodái. A természetet kedvelők élvezhetik a kirándulóhelyeket, szállásokat. A diósgyőri Mikulás-vonat az egyik legnagyobb attrakció, ami már hagyománnyá vált.

Járat- és jegyinformációk: a Mikulás-vonat 2018. november 22.–december 16. között minden nap 4 alkalommal közlekedik. A vonatok indulási időpontjai: 9.00, 11.35, 14.10, 16.45 órakor.

Minden vonat hat kívül-belül feldíszített, kivilágított, zárt és fűtött kocsival közlekedik, melyek közül négyben 54 ülő- és 6 állóhely található, a két kisebb kocsi 30, illetve 14 ülőhellyel rendelkezik.

A részvételi díj a kiemelt időszakban kortól függetlenül ülő- és álló helyekre is egységesen bruttó 2600 Ft/fő, hétköznap délelőtt (9.00, 11.35) bruttó 1900 Ft/fő, hétköznap délután (14.10) pedig bruttó 2100 Ft/fő. A részvételi díj tartalmazza a krampuszok társaságában történő utazást a feldíszített kisvonaton a Miskolc–Lillafüred–Miskolc útvonalon, valamint az egyórás mesejátékon való részvételt. Gyermekeknek a mikuláscsomag átvételére jogosító jegyet is elővételben kell a jegyirodában megváltani, melynek ára: bruttó 900 Ft/db.

A szervezők a fogyatékkal élő gyermekek részére ingyenes részvételi lehetőséget biztosítanak. Kérésük csak annyi, hogy a felkészült fogadás érdekében mindenki előzetesen jelezze érkezését, a munkatársak minden tájékoztatást megadnak a pontos részletekről, illetve az adminisztratív teendőkről.

Csoportos kedvezmény: óvodai, iskolai és alapítványi csoportok részére kizárólag hétköznapokon a 9.00, 11.35 és 14.10 órás időpontokban indulnak kedvezményes vonatok, melyeken lehetőség van a csoportos kedvezmény érvényesítésére. Minden 10. fizető utas után 1 db tiszteletjegy érvényesítése történik, amely a vonaton történő utazásra, illetve a programon való részvételre jogosít (mikuláscsomag átvételére azonban nem). Csoportos kedvezmény nem igényelhető a hétköznapokon 16.45-kor induló, továbbá a hétvégi vonatok egyikére sem. A nem kedvezményes vonatokra 2018. november 19-től a még szabad helyek függvényében van lehetőség foglalásokat rögzíteni. A Mikulás-vonatra a kedvezményes csoportos jegy ára 1900 Ft, a nem kedvezményes vonatokra az egyéni jegyárak érvényesek. 20 fő feletti csoportok részére telefonos jegyfoglalási lehetőség biztosított a (20) 396-9349-es telefonszámon. Nagyobb csoportok részére igény szerint különvonat, kisebb létszám esetén pedig különkocsi igényelhető.

Jegyiroda: Miskolc-Kilián, Dorottya u. 1. Nyitvatartás rendezvényidőszakban minden nap 9–17 óra.

Figyelem! A Mikulás-vonaton csak előre váltott, helyre szóló jeggyel lehet részt venni, a programhoz Lillafüreden csatlakozni nem lehetséges! Foglalás és bővebb információ: www.mikulasvonat.hu.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei