10 tipp, mi mindenre jó a kakaópor

A mindennapok hétköznapi és ünnepi eledele a kakaó, amit ezernyi formában fogyasztunk: italként, sütiben, fagyiban vagy csokoládé formájában. Talán nincs is olyan nap, amikor valamilyen módon ne kerülne be néhány gramm kakaó a szervezetünkbe, szinte észrevétlenül. Ez azonban jó, mert a kakaó bizonyítottan előnyös az egészségvédelemben: némi túlzással valóban csodaszer.

Számos kakaóporral találkozni a boltok polcain, egy részük sima, míg másikuk a holland címet viseli. A sima kakaópor a természetes kakaóbab feldolgozott, fogyasztásra kész változata, amelyből semmit nem vettek el és nem is adtak hozzá. S miután maga a növény alapjában véve savas, így az íze is enyhén citrusos, édesen kesernyés, színe pedig széles skálán mozog a világostól a sötétbarnáig.

De vajon mitől holland a holland kakaópor? Nyilvánvalóan nem attól, hogy a tulipánföldek között kis fapapucsban nevelik a kakaófákat. A helyes választ a feldolgozási folyamat rejti, hiszen az eredeti holland gyártási eljárás lényege, hogy a feldolgozás alatt lúgos kezelésnek vetik alá a héjától elválasztott és megtört kakaóbabot, ami közömbösíti a savasságát. Ennek köszönhetően nyeri el a kakaó sötétbarna színét, lágy, pozitív értelemben vett fás, földes ízvilágát.

A kakaó az egészségre jótékony hatású

A kakaó egészségre gyakorolt jótékony hatásairól számtalan tudományos tanulmány született. Arra, hogy sütésen-főzésen kívül mire használható még, íme a tippek:

  1. Alacsony koffein- és teobromintartalmának köszönhetően élénkítő hatású, serkenti az agyi működést. Ezért hatásos megerőltető szellemi tevékenység, például tanulás vagy munkavégzés alkalmával.
  2. Hangulatjavító hatása régóta ismert, 300-féle különböző értékes vegyületet tartalmaz, többek között szerotorint és dopamint, amelyek garantálják az instant jókedvet.
  3. Napindító gyermekeknek: rengetegféle ásványi anyagot tartalmaz, többek között gazdag káliumban, magnéziumban és E-vitaminban, amelyek támogatják a gyermekek megfelelő fejlődését. Mindezek mellett kevesen tudják, hogy a kakaó közel 20%-a elemi rostot tartalmaz, ami segítik az emésztést.
  4. Napi 1–2 kocka több mint 70%-os kakaóvaj-tartalmú étcsokoládé jótékony hatással van többek között a magas vérnyomásra, segít a szívelégtelenséggel küzdőknek, ugyanis gazdag flavonoidokban, amelyek pozitívan hatnak a vérerek rugalmasságára is.
  5. Minél sötétebb a csokoládé, tehát minél magasabb a kakaóvaj-tartalma, annál nagyobb antioxidáns hatással bír. Ennek köszönhetően megengedhető pár kockányi még diéta során is, sőt a kakaópor fogyasztása hibátlanul beilleszthető a paleoétrendbe is.
  6. Természetes kozmetikumként otthonra: a kakaóporból készült arcmaszkok tisztítják és fiatalítják a bőrt, sőt gyulladáscsökkentő hatásuk miatt akár a pattanások elleni küzdelemben is remek partnerek.
  7. Hajformázásra: szárazsamponként – a kakaóport hintőporral összekeverve – is nagyszerűen funkcionál. Barna hajúak előnyben!
  8. Különböző fajta olajokkal és vízzel keverve könnyedén készíthető belőle szappan, ami remek ajándék szeretteinknek, és mi is édesen illatozhatunk tőle.
  9. Megfelelő mennyiségű hintőporral egy természetes alapanyagú bronzosító keverhető, amivel nem csak a napcsókolta hatás érhető el az arcon, testen vagy akár a dekoltázson, de még az illata is káprázatos.
  10. A kakaómasszázs (csokimasszázs) a wellness-szolgáltatások legnépszerűbb kezelései közé tartozik. Nem véletlenül, hiszen amellett, hogy hidratáló és öregedésgátló hatása van bőrünkre, a narancsbőr egyik legnagyobb ellensége. Egy ilyen masszázsról garantáltan mosolyogva távozunk, ugyanis a kezelés során fokozódik az endorfintermelés, mely boldogságérzéssel tölti el az embert.

    Szabadidővel kapcsolatos cikkeinket ezen a linken találja: szabadidő

Akár ez is tetszhet A szerző további művei